42. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Remélem, hogy mindenkinek kellemesen telik a nyár, és élvezi a szabadságot. :D
Jó olvasást!

Puszi:)

42. fejezet

Timothy nem kapott halálos sebet, viszont térdre esett. A kardja a földre hullott, de meg se próbálta ismét a kezébe venni, csak az oldalára szorította az ujjait, ahol Eric kardja megsebezte.

Chris nem is figyelt a másik vadászra, csak lefektette a földre a vámpírlányt, és a mellkasára szorította a kezeit.

– Rendbe jössz – suttogta rekedt hangon. – Ha iszol a véremből…

– Chris… nem fogok… – szorította meg a karját Vicktorie, de elcsuklott a hangja. Közben Eric felvette Tim kardját, a vércsatornába betűk voltak vésve. A fiú közelebbről is megnézte és felismerte a szavakat, az ő kardjaikba is belevésték, ha vámpírral kellett végezniük.

– Chris! – szólította meg a bátyját, aki felnézett. Az öccse szemmagasságban felé fordította a kardot, bár véres volt a szavak jól láthatóak voltak. Borzalom futott át az arcán, ahogy felismerte őket. Lehunyta a szemeit, de a könnyeit nem tudta megállítani, pár csepp végigszántotta az arcát, ahogy még szorosabban magához vonta a lányt.

– Kitalálok valamit – erősködött és a lány hajába fúrta az arcát, hogy elrejtse a könnyeit.

– Nem tehetsz… semmit – felelte Vicktorie meg-megakadva –, áthatolt… a szíve… szívemen.

– Megölöm! – sziszegte Chris lágyan ringatva a lányt.

– Ne tedd! – kérte még utoljára a vámpír. – Nem akarom, hogy… hogy bosszút állj… értem!

– De…

– Chris – vágott közbe a lány halkan. Az ajkai véresek voltak, a torkát is elszorította a vér. – Én… szeretlek…

– Kérlek – suttogta a fiú, és az arcához emelte a lány kezét – nem hagyhatsz el, nem bírom ezt nélküled!

– Chris – mosolyodott el halványan a lány. Egyre nehezebb vette a levegőt. – Ígérd meg! Meg kell ígérned, nem maradhatsz… nem szabad egyedül… – de nem fejezhette be. A vadász karját markoló ujjainak szorítása enyhült, a tekintette elrévedt a semmibe, és meghalt.

– Ne! – Chris tehetetlenül kiáltott fel, és megrázta az élettelen testet. – Nem… – A második kiáltás már inkább csak egy gyenge, fájdalmas nyögés volt.

Eric csak állt a bátyja mellett, nem tudta, mit is tehetne. Elkapta róla a pillantását, a torka elszorult a fájdalmától. Tudta, hogy a vámpír rengeteget jelentett a testvérének, azon kevesek közé tartozott, akikhez igazán kötődött.

A szemei pont a kiosonó Saikerre tévedtek, de Ifaril követte. Igaz, pár félig démon, félig ember lény az útjába állt, de elintézte őket.

Chris az ingujjába törölte az arcát, remegő kézzel lecsukta Vicktorie szemeit, majd a földön térdelő fiúhoz lépett.

– Mi van? Megölsz? – kérdezte Tim keserűen felnevetve.

– Nem – nézett rá gyűlölettel a vadász. – Valamiért azt akarta, hogy ne álljak rajtad bosszút, de ha még egyszer meglátlak, nem fogok kegyelmezni.

Timothy arcán vegyes érzelmek játszottak, de leginkább döbbenet ült ki rá. Chris visszafordult és a démon után akart eredni, de az öccse elkapta a jobbját.

– Veled megyek – mondta. Először nem ezt akarta mondani, de mielőtt kimondta volna rájött, hogy felesleges. Chris nem az a fajta, akinek jól esik, ha valaki a részvétét nyilvánítja.

– Nem – rázta meg a fejét. – Ez az én dolgom. Segíts a többieknek!

Eric kelletlenül bólintott, Chris pedig átfurakodott a tömegen.

*

Az áruló besántikált a folyosóra, folyamatosan hátra tekingetett, hogy követik-e. Rögtön a teleportokhoz indult. Alex mögé lépett, már készült lecsapni, le akarta ütni a kardmarkolattal, de John valahogy megérezte, hogy ott van, és még idejében kitért előle. Alex a falnak esett, de rögtön fordult is vissza, hogy elkapja a fiút.

Nem volt ideje gondolkozni azon, hogy vajon Jessica miért nem jött elő, mert a következő pillanatban a lány kiesett a könyvtár ajtaján, mint akit hasba rúgtak, és egészen a falig csúszott a lendülettől.

– Jess! – kiáltott fel Alex ijedten. Jessica megrázta a fejét és nyögve felállt.

– Jól vagyok – lihegte. – Csak társaságot kaptunk.

Két démon rontott ki a lány után, Alex a segítségére akart sietni, de Johnról teljesen megfeledkezett, aki hátulról vállon szúrta, amíg nem figyelt. A nephilim felkiáltott a fájdalomtól, és ismét Johnra akart koncentrálni, de eszébe jutott Annabell haldoklása. Megrázta a fejét, majd térden rúgta az ellenfelét, aki így összeesett, és Jessicához sietett.

A lányt már beszorították az egyik sarokba, épphogy ki tudta védeni a felé irányuló csapásokat. A démonok inkább csak kaszaboltak, minden taktika nélkül, de pont ezért voltak nagyon veszélyesek. Alex nem fejezhette le az egyik démont, mert ha az véletlenül észreveszi és lebukik a csapás elől, akkor a másik nephilimet szelné ketté, így hát hátulról ráugrott, és a földre lökte.

Ahogy földet értek a kardja kiesett a kezéből, a démon felülkerekedett rajta, és a súlyával a földhöz szögezte. A fogait csattogtatta a nyakánál, Alexnek minden erejére szüksége volt, hogy távoltartsa magától. Rothadó bűz csapta meg az emberi testbe bújt démon szájából, a szemei vérben forogtak, nem ismert kegyelmet.

Egy pillanatra sikerült az ellenfele felé kerekednie, de az hamar ismét maga alá gyűrte. Már kezdte elhagyni az ereje. A karjai ólomsúlyúak lettek, amikor Jessica a nevét kiáltotta.

– Alex! – a fiú egy másodpercre odakapta a pillantását, Jess kinyitotta az egyik a teleportot. Egy pillanat kellett, hogy megértse, mit akar tőle a lány, majd megvilágosodva, minden erejét összeszedve lerúgta magáról az ellenfelét, az pedig az üvöltve esett át a teleporton. Ha teleportba nem táplálnak koordinátákat, a semmibe vezetnek. Aki átlép, atomjaira hullik szét, és szétszóródik a semmiben.

Alex lihegve könyökölt fel, úszott az izzadtságban az erőfeszítéstől, de a szemével máris Johnt kereste, aki éppen befejezte a koordináták bepötyögését. Már nyitotta is a hozzá legközelebb eső ajtót, és lépett is át rajta. Alexnek nem volt ideje gondolkodni, ha most hagyja elmenekülni, talán sosem kapják el, így hát utána vetette magát, és átugrott az ismeretlenbe. Még utoljára hallotta, ahogy Jessica ismét a nevét kiáltja, majd zuhanni kezdett.

*

Rosie a földre esett, de azonnal felpattant, és elővette a kardját. Lily előtte állt, kétpengéjű fegyverét gyorsan forgatta.

– Már a Richmond-birtok óra várok erre a pillanatra – mondta Lily vérszomjasan.

– Látom, nagyon magadra veszed, ha az ellenséged megpróbál megölni – válaszolt a nephilim, a bőre felszakadt az arcán, ahol a kővel találkozott.

– A hátbatámadás nem a kedvencem – ugrott neki a vadász. Rosie kivédte a csapást, és a térde felé célzott.

– Az íj egy távolsági fegyver – felelte újabb támadást indítva. – Messziről szokták használni.

– Én jobb szeretek a szemébe nézni az ellenfelemnek, amikor meghal – mosolyodott el Lily.

Rosie nem felelt, csak a vadász felé vágott. Körbe táncoltak a kis erkélyt, Chrisnek hála jól ismerték a másik stílusát, ugyanis mindkettőjüket ő tanította. Lily egyre idegesebb lett attól, hogy nem talál fogást a másikon, így kiseperte Rosie alól a lábait, aki ettől hátraesett. A kardja kicsúszott a kezéből, és az erkély szélén egyensúlyozott, de esélye sem volt utána ugrani, hiszen Lily máris rávetette magát. Éppen sikerült elkapnia a lány csuklóját, mielőtt az szíven szúrta volna.

A vadász minden erejét beleadta, hogy a nephilimbe vezethesse a kardját, már csak pár centi választotta el, amikor Rosie-nak sikerült hasba rúgni, így az ellenfele legördült róla, ő pedig utána. Felülre került, és megpróbálta kicsavarni Lily kezéből az egyetlen fegyvert, amit megszerezhetett, de a másik lány sem volt rest, hamar visszavágott. Végül addig küzdöttek így, még Rosie feje le nem lógott az erkélyről. Ekkor már nem a leszúrás volt Lily feltétlen célja, azzal is beérte volna, ha sikerül lelöknie a lányt a szirtről. A fejét többször a kőnek csapta, érezte, ahogy kibuggyan a vére.

Rosie lenézett a szirtről, ekkora zuhanást lehetetlen túlélni, Lily pedig még kintebb lökte. Végül sikerült felrántania a lábát, és hasba rúgta az ellenfelét, aki sikítva repült át a feje felett, majd bukott le a peremen át a mélybe. A nephilim feltápászkodott és a vadász utána nézett. Ott feküdt a több méteres mélységben kitekeredett tagokkal, mozdulatlan.

Rosie lehunyta a szemét, a szíve száguldott, a mellkasa hihetetlen ütemben emelkedett, majd süllyedt, aztán fáradtan visszahanyatlott a kőre. Lüktetett a feje, az ujjait végig húzta a tarkóján, a vére vörösre festette a végüket.

Nem maradhatott így sokáig, a barátainak szüksége volt rá. Felállt, és újabb vesszőt tett az idegre, de a pillantása találkozott Timével, aki összehúzott szemekkel, dühösen nézett rá. Ismét Lily halott testére pillantott, de mire visszanézett, a fiú már nem volt sehol.

  

*

Alex átfordult a hátán, hogy tompítson az érkezés fájdalmán, majd talpra szökkent. A sérült vállába fájdalom nyilallt, körözött egyet vele, míg körbe kémlelt. Ott volt, ahonnan indult. A balesetükkor totálkárosra tört motor néhány méterre volt csak tőle.
Meglepte a helyszín, döbbenten nézett szét. John egyenesen előtte haladt sietősen, már amennyire a sérült lába engedte. Arra felé tartott, amerre Vicktorie is távozott, a Pokol lehetett a célja.
– John! – kiáltott rá Alex, mire az áruló megpördült és találkozott a pillantásuk. – Játsszuk ezt le, csak te és én. Nincs itt más!
John arcán öntelt vigyor terült szét, elővette a kardját, majd hívogatóan intett a nephilimnek. Alex elindult felé, csak pár lépés választotta el tőle, amikor az ellenfele lecsapott. Kivédte az ütést, majd kifordult előle és ő támadott. A válla minden mozdulatnál lüktetett a fájdalomtól, de próbálta kizárni az elméjéből, és csak a feladatára összpontosítani.
– Sosem adod fel? – kérdezte két csapás között John.
– Kitartó vagyok – felelte, és a másik fiú felé vágott.
– Inkább idegesítő.
John kardja ismét a hasát vette célba, ami elől hátra kellett ugrania. A lába beleakadt egy kiálló gyökérbe, és hátraesett. Az ellenfele a pengéjét a nyakának szegezte.
– Utolsó szó? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán. John ügyes volt, de túlzottan önelégült.
– Rohadj meg! – mondta, majd kiütötte a másik fiú alól a sérült lábát, így fordítva a helyzetükön. John feküdt a földön, ő pedig gyorsan felkapta az elejtett kardját, és az éppen felállni készülő fiú nyakának nyomta a hegyét.
– Add fel! – John felnézett rá, a kezeit megadóan felemelte.
– Mégis mi a terved? – kérdezte.
– Átadlak a nephilimeknek, majd ők eldöntik, mi legyen veled, áruló!
A portál ismét kinyílt és Jessica futott át rajta. A kezében kard volt, gyorsan felmérte a helyzetet, majd leeresztette a fegyvert.
– Ó, istenem! – sóhajtott megkönnyebbültem. – Hát semmi bajod!
– Jól vagyok! – felelte a fiú halvány mosollyal az arcán. Aztán Jessie hirtelen hozzálépett, majd a tarkójánál fogva az ajkaira húzta. Alex döbbenten meresztette ki a szemeit, de mire magához tért a pillanatnyi sokból el is húzódott tőle.
– Bocsánat, csak úgy örülök, hogy… – kezdte, majd ijedt pillantással kiáltott fel. – Alex!
A fiú gyorsan pördült meg, Jessicával egyszerre szúrtak, mindkettejük pengéje áthaladt Johnon, aki még egy utolsó kísérletet tett a megölésükre. Az áruló fiú holtan esett össze.
– Sajnálom! – suttogta a nephilim lány remegő hangon, Alex magához húzta, és átölelte.
– Minden rendben!