31. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ennyi időre eltűntem, de szinte semmire se volt időm mostanában, és totál elvesztem, hogy mikor is kellene frissítenem. Na, de most már meghoztam a következő fejezetet! 
Előre is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden olvasómnak és idetévedőnek! :)

Puszi :)

31. fejezet

Ifaril másnap visszament a Richmond birtokra. A parkban csak a letaposott fű emlékeztetett a borzalmas történtekre. Arra a pontra sétált, ahol Mistriel összeesett. A tudatába égett a pillanat.

A fűre rogyott, a szemeit szúrták a könnyek, nem tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, hogy Mistriel nincs már köztük. Hogy elvesztett egy barátot. Hibásnak érezte magát, ő kérte a segítség, ő okozta a halálát is.

Majd egy villanás és valaki finoman szállt le mellette a fűre.

– Sajnálom – suttogta Dethriel és a vállára tette a kezét nyugtatólag, de Ifaril lerázta azt és ellépett tőle.

– Tudtad, hogy ez lesz?

– A jövő képlékeny – felelte a fiú.

– Szóval tudtad. – Keserű grimaszba rándult a szája, amikor visszanézett rá.

– Igen, láttam, hogy van egy ilyen jövő, ahogy volt több másik lehetőség is – magyarázta Dethriel.

– Figyelmeztethettél volna! – kiáltott rá keservesen Ifaril, az arcát könnyek mosták.

– Nem tehettem – felelte. – Senkinek sem mondhatom, hogy valaki meg fog halni. Ez a szabály!

– Te meg az ostoba szabályaid elmehettek a po… – de Ifaril megakadt az undok sértés közben. – Megmentethetett volna egy életet. Mistriel életét!

– Te is megmenthetted volna ezernyi módon – dübörgött végig a halálangyalának felemelt hangja a parkon. – Tudtad, hogy veszélyes mégis ide hoztad. Azt pedig ne is említsem, igaz-e, hogy visszaadtad Saikernek a tőrt a fiú hitvány életéért.

– Nem tudtam, hogy ez lesz – ellenkezett.

– Hát persze, hogy nem – mosolyodott el gúnyosan Dethriel. – Mostanában nem vagy önmagad.

Megrázta a fejét és közelebb lépett a másik angyalhoz, mintha vizsgálgatná, mintha minden kérdésére a válasz ott lenne az arcán.

– Hová lett a hideg logikád? A távolságtartásod, amit az emberek iránt viseltettél?

– Sok mindenen mentem keresztül, megváltoztam – jelentette ki Ifaril és dacosan a másik szemeibe nézett.

– Rossz oldaladra, már ami a hadviselést illeti – simított végig az arcán a fiú, az ajkai szinte súrolták a lányét, amikor az hátrébb lépett.

– Ezt ne! – súgta halkan.

– Miért? – kérdezte Dethriel és oldalra döntötte a fejét.

– Mistriel most halt meg – felelte szemlesütve a lány.

– Hát persze – horkantott fel Dethriel gúnyosan. – Ugye tudod, hogy mihez vezet, ha az ember után loholsz?

– Nem loholok senki után – válaszolt erőtlenül Ifaril, olyan hangon, amit ő is alig hallott meg, de Dethriel figyelmét nem kerülte el.

A halálangyala csak egy lenéző mosollyal válaszolt, majd otthagyta a lányt.

*

Chris előtte ment le a pincébe, egy szó nélkül követte, nem tudta, hogy mit akarhat. Amint leértek szembefordult vele, nem is nézett a megkötözött fiúra, aki ellenben várakozóan vonta fel a szemöldökét.

- Fogd a kardod! – utasította.

– Tessék? – hökkent meg Rosie. – Előtte akarsz gyakorolni? – bökött a fiúra.

– Miért ne? – kérdezett vissza Chris. – Meg van kötözve, ha szeretnéd, a száját is felpeckelem.

– Nem, nem kell – vonta meg a vállát a lemondóan a lány.

– Gyakorolnod kell, máshol csak még több néződ lenne – lépett hozzá vigasztalóan és végigsimított az arcán.

– Legyen, de legközelebb nem hagysz ki a csatából! – Szigorúan a vadász szemébe nézett, nem felejtette még a legutóbbit, még ha ki is békültek azóta. Chris felsóhajtott, de bólintott.

Rosie felemelte a kardját és küzdeni kezdtek. Szokásos volt az összecsapások menete és vége, mindig ő vesztett. Sőt legtöbbször úgy tűnt, Christ meg sem viselik a támadásai. Mikor szünetet tartottak a fiú Timhez fordult.

– Vélemény?

Tim felsóhajtott, majd tüzetesen, lassan végignézett Rosie-n, aki lesütötte a szemét, úgy zavarba jött. Érezte, hogy nincs róla és a tudásáról jó véleménnyel.

– Tart tőled – jegyezte meg Tim, Chris összevonta a szemöldökét és érdeklődve hallgatta. – Nemcsak attól, hogy bántani fog, hanem tőled, mint embertől, hiába van fülig beléd zúgva, megijeszted. Érdekes, észre se vetted? Rettentően édes! – tette még hozzá gúnyosan, miközben az egykori barátjára nézett, aki megrázta a fejét.

– És a technikájáról? Mit kellene javítania?

– A tartásából ítélve az íj a valódi fegyvere, jobb, ha megmarad annál – felelte gonoszan Tim, majd mintha fontosabb dolog lenne a falat bámulni, elfordította a fejét.

– Válaszolj rendesen! – parancsolt rá Chris, mire ránézett.

– Minek? – kérdezte Tim felháborodottan. – Az elmélet benne van a fejében, csak éppen felhasználni nem tudja. Rossz beidegződései vannak, nem tudja levetkőzni, hogy ez egy kard, nem egy nyílvessző. De ezt már százszor elmondhattad neki, mert néha eszébe jut, ha koncentrál. Gyakorol, és majd megtanulja. Nincs ezen mit ragozni.

Chris bólintott, majd a fiúhoz lépett és eloldozta köteleket, amik fogva tartották. A vadász döbbenten nézett rá, amikor ellépett tőle.

– Most ez mi? – kérdezte, még a székről sem állt fel, annyira meglepődött.

– Ketten fogtok küzdeni – felelte egyszerűen Chris.

– Mi? – kérdezték egyszerre mindketten és most már Tim is felpattant. Chris közben a fegyverekhez sétált és felkapott egy fahusángot, majd a fiúhoz vágta, aki ügyesen elkapta.

– Mit akarsz ezzel? – kérdezte a vadász.

– Megőrültél? – így Rosie.

– Igazad volt, fél, hogy bántani fog – bólintott Chris. – Abban is, hogy nem tudtam, hogy tőlem is tart, nem vettem észre.

– Tőlem is tartani fog – húzta fagyos mosolyra a száját Timothy.

– Lehet, de attól biztos nem, hogy kárt tesz benned – viszonozta a mosolyt Chris is. – Főleg, hogy ő karddal lesz ellened.

– Ez így nem túl fair! – méltatlankodott a fiú.

– Nem is mondtam, hogy az lesz. – Chris miközben beszélt az ajtóhoz sétált, és ott állt meg. – Nem adok kardot a kezedbe, nem akarom, hogy bántsd Rosie-t, de ne is kíméld, jól láttál mindent.

– Miért mennék ebbe bele?

– Mert ha nem, visszaültetlek unatkozni, tudom, hogy utálod, ha nem mozoghatsz – nézett rá gúnyosan Chris. – Legalább nem rozsdásodsz be!

– És ha szökni próbál? – akadékoskodott most Rosie.

– Nem fog – rázta meg a fejét a fiú –, ha most előkerül Saiker megöli, mert vagy mindent elmondott vagy átállt és kémkedni akar, ő túl óvatos, főleg most már, hogy életben hagyja.

– Túl sokat tudsz rólunk és a démonról – rázta meg a fejét Timothy.

– Sajnos, nem eleget.

*

Rosie egy tálcával lépkedett lefelé a lépcsőkön. Vacsorát vitt Timnek. Eddig nem mert vele kettesben maradni, de a gyakorlás után már nem tartott tőle annyira.

Amikor benyitott a fiú természetesen a helyén ült, Chris visszakötözte miután befejezték a gyakorlást délután, és egyedül hagyták. Felnézett rá, ahogy belépett és egy kósza elégedett mosoly suhant át az arcán.

– Nem rád számítottam – jegyezte meg.

– Tudom, Chrisnek el kellett mennie – vonta meg a vállát a nephilim. – Gondoltam, éhes lehetsz.

– Hová ment? – kérdezte kíváncsian Timothy.

– Nem tudom, nem mondta meg, de már régen elment – rázta meg a fejét és a tálcát a fiú combjára fektette.

– Nem akarsz elengedni? – kérdezte a vadász incselkedve.

– Inkább megetetlek – sütötte le a szemét Rosie.

– Félsz tőlem? – kérdezte a fiú, a hangján érződött, hogy jót mulat rajta. – Megígérem, hogy nem bántalak. Csak azt teszem, amit kérsz tőlem, akármi is legyen az – súgta benedvesítve az ajkait.

– Nem érdemes próbálkoznod, nem fog beválni – szúrta bele a villát az első falatba a lány. – Vagy eszel így, vagy éhezel, te döntesz – a fiú szájához emelte az ételt, az készségesen kinyitotta azt, de egy pillanatra sem engedte a pillantásával a nephilimét.

– Meg tudom érteni – mondta aztán.

– Mit? – kérdezte Rosie.

– Hogy mi tetszik benned neki – felelte Tim.

– És mi az? – nézett rá kíváncsian a lány, de a vadász nem válaszolt, csak mosolygott. Úgy tűnt, hogy nem fogja megmondani, hogy mire gondol. Rosie kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül mégis inkább becsukta. Ő nem fog könyörögni Timnek, felesleges lenne.

– Hallgatnod kellene rá – szólalt meg pár pillanat csönd után ismét a fiú. – A tanácsaira, az életed mentheti meg. A konokság ostobaság.

– Miért mondod ezt? – kérdezte döbbenten Rosie, a vadász elnézett mellette úgy válaszolt.

– Még vele szemben állva is az ő tanácsai visszhangoztak a fejemben – rázta meg a fejét. – „Mérd fel az ellenfeled gyengeségeit!” Itt van például Chris, nem sok van neki, de a bal lábára nem tud sokáig súlyt fektetni. Ezt lehet ellene használni. Egyszer megsérült a térde, amikor átugrott egy tetőről egy másikra. Úgy tűnik, sosem jött teljesen rendbe, inkább a jobb lábára helyezi a testsúlyát.

– Észre se vettem – gondolkozott el Rosie.

– Tudom, azért mondtam – bólintott a fiú elégedetten.

– Jól ismered őt – jegyezte meg a nephilim.

– Eléggé.

– Én nem, alig tudok róla valamit – rázta meg a fejét a lány szomorúan. – Nem túl beszédes magát és a múltját illetően.

– Mégis mit mondhatna neked? – kérdezte Tim. – Hogyan gyilkolt? Kiket ölt meg? Mi járt a fejébe? Mit reagálnál? Mit mondana el róla?

– Én… tudom, miket tett – ellenkezett.

– Nem, te hallottad, miket követett el, de nem tudod, hogy az milyen, amikor kiontasz egy ártatlan életet… amikor egy olyan ember vére tapad a kezedhez, aki nem tehetett semmiről… – Felvonta a szemöldökét, majd elgondolkodott. – Furán érzem magam!

– Rosszul vagy? – kérdezte a lány ijedten és felpattant.

– Nem, én… én inkább… nem tudom – rázta meg a fejét.

– Megbánás – szólt közbe egy hang az ajtóból. Chris hazatért és lejött hozzájuk. – Én is éreztem, először majd összeszakadsz a súlya alatt, aztán megszokod. Lassan felerősödnek az érzelmeid, hamarabb, mint vártam, de gondolom, a beszélgetés hozta ki belőled.

– Miről beszélsz? – kérdezte Tim értetlenül.

– Már napok óta angyal vért keverek az ételedbe – magyarázta Chris és bentebb lépett. – Először csak keveset kaptál, aztán növeltem az adagot. Azt hiszem, hogy befejezhetem, elértem, amit akartam.

– Miről beszélsz? – A fiú mocorogni kezdet, próbálta magáról leszedni a köteleket.

– Az angyalok vére felszabadítja a démonvér által elnyomott érzelmeket – lépett Chris a megkötözött fiúhoz és a vállára tette a kezét. – Mind azt, amit a démonok nem akarnak, hogy érezzünk, a bűntudat, a szeretet, az empátia és még sorolhatnám. Lassan felerősödnek, mint egy normális embernek.

– Miért tetted ezt? – kérdezte döbbenten Timothy.

– Hogy megmentsem az életed – felelte egyszerűen Chris.

– És ki kért rá? – üvöltött rá a fiú. – Ki engedte, hogy ezt tedd? Ki?

Chris megragadta Rosie karját, majd felhúzta a földről és kirángatta a szobából, hogy magára hagyják a kiborult vadászt.

– Jól lesz? – kérdezte a lány aggódva.

– Majd megnyugszik – indult fel Chris a lépcsőn hátra se nézve.