20. fejezet

Sziasztok!

Hogy bírjátok ezt a forróságot? Én nagyon szenvedek... Egyébként nagyon örültem az előző fejezethez érkező hozzászólásoknak és egyéb visszajelzéseknek. Köszönöm szépen őket! :)
Itt pedig a következő fejezet. 
Jó szórakozást!

Puszi! :)

20. fejezet

Fél 9 volt, amikor felébredt, majdnem 8 órát aludt, rég volt már ilyen, nem is érezte magát annyira fáradtnak. Sőt annyira nyugodt volt, hogy szabályosan megijedt, amikor felült és észrevette, hogy nincs egyedül. 

– Megrémült a nagy vadász? – kérdezte nevetve Vicktorie, ő ült az ágya szélén és úgy tűnt, csak nézte, ahogy alszik.

– Mióta vagy itt? – kérdezte álmos, rekedt hangon.

– Már egy órája figyelem hogyan szundikálsz – jelentette be mosolyogva.

– Kezdek elpuhulni – rázta meg a fejét Chris. – Észre se vettelek.

– Halk voltam – felelte a lány. – Még csak nem is lélegeztem, nehogy felébredj, örülök, hogy aludtál – simított végig az arcán gyengéden. – Viszont – váltott dorgáló hangnemre – minek neked a mobil, ha nem tudsz felhívni vagy üzenni, halálra aggódtam magam, amikor nem jöttél haza. Végül Alextől tudtam meg, hogy itt vagy, nem szép dolog elfelejtkezni rólam.

– Bocs, lemerültem és nem volt időm feltölteni – mutatta fel a sötét telefonját a fiú. – Tényleg sajnálom – folytatta, mert a lány arca még mindig megbántott volt –, valahogy mindenféleképpen üzennem kellett volna.

Az arcához hajolt és egy puszit adott neki engesztelésképpen.

– Ne haragudj! – gügyögte a fülébe, mint egy kisfiú.

– Utállak – húzódott arrébb, de Chris a derekára fonta a karját és visszahúzta magához.

– Dehogy is, imádsz – felelte mosolyogva.

– Nem, utállak – ellenkezett.

– Nem utálsz? – fordította ki a szavait a vadász nevetve. – Mondtam én!

– Akkor is utállak!

– Még mindig imádsz – lökte hátra az ágyra és a lány fölé tornyosult. Hosszú, szőke fürtjei szétterültek a sötét ágyneműn, halványan mosolygott fel a fiúra és a kócos hajába túrt, majd lerántotta az ajkaira.

– Hé – húzódott el Chris –, még nem mostam fogat.

– Már megszoktam – nevetett fel Vicktorie és már vissza is húzta. A vadász engedett neki és viszonozta a csókját. Chris csípője az övének feszült, a testének súlya egyáltalán nem volt nehéz, sőt kellemes érzés volt ennyire közel tudni magához, a lábait a derekára fonta és olyan hevesen csókolta, mintha az élete múlna rajta, de a fiú elhúzódott.

– Nem, itt nem lehet – lihegte.

– Miért? – kérdezte a lány.

– Bármikor benyithatnak – akart elhúzódni, de Vicktorie a hátára lökte és a csípőjére ült.

– Nem érdekel! – felelte és újra az ajkaira hajolt. Chris ellen akart állni, de a testének más volt a terve, mint az eszének és ismét viszonozta a közeledést. Vicktorie jól csókolt és gyönyörű volt, mindezen túl jól tudta, hogy teljesen mindegy, hányszor fekszenek le egymással ő nem szerelmes belé és nem is lesz.

– Úgyse akarod őt megrontani – kapta le a vámpír a saját pólóját. – Még túl fiatal, nem igaz?

– Kiről beszélsz? – simított végig a lány formás testén Chris.

– A Kisvörösről, kiről másról? – tépte szét a vadász ingét egy határozott mozdulattal. A gombok szanaszét gurultak a padlón.

– Hé – kiáltott fel Chris megjátszott bosszúsággal –, ez az egy ing volt nálam.

– Úgyis bűzlött a vértől – felelte Vicktorie és csókolgatni kezdte a vadász testét, majd ismét visszatér az ajkaihoz.

Aztán egy csattanást hallottak, a szoba ajtajából jött a hang. A fiúból mintha egy jós szólt volna, rájuk nyitottak. Vicktorie annyira meglepődött, hogy hirtelen meg is harapta, ahogy elhúzódott, de Chris nem törődött a vérző szájával csak a csalódott égő zöld szempárt látta. Egy tálca feküdt a földön, biztosan reggelit hozott neki, mivel tudta, hogy zavarban van, ha a családdal kell együtt lennie.

– Elnézést! – hebegte Rosie, majd kihátrált.

– Emlegetett... – kezdte Vick, de a fiú már nem volt ott, éppen az ajtót tépte fel, hogy utána szaladjon, közben egy hanyag mozdulattal letörölte a szájáról a vért.

– Várj! – kapta el a nephilim kezét, az kirántotta a szorításából, de ránézett. – Sajnálom, hogy láttad ezt.

– Nem, én sajnálom, hogy megzavartalak – mondta elfúló hangon. – Most már a te szobád lett, jogod van benne henteregni.

– Henteregni? – mosolyodott el a szóhasználaton, de rögtön elkomorult, mert a zöld szempár fagyosan nézett vissza rá.

– Menj vissza, mielőtt elmegy a kedved tőle – intett az ajtó felé Rosie és már el is indult.

– Mit vársz tőlem, mondd? – kérdezte Chris és kezdte elveszíteni a türelmét.

– Nem várok semmit – nézett a szemébe mélyen a nephilim. – Egyáltalán semmit.

– Jobb is – fonta össze a karját a mellkasán a vadász mérgesen. – Jobb is, ha nem vársz tőlem semmit és békén hagysz a gyerekes rajongásoddal végre.

– Tessék? – hökkent meg Rosie és könnyek futottak a szemébe.

– Hallottad – nyomatékosította a fiú –, 16 éves kislány vagy, mégis mit vársz tőlem? Várjam meg, még nővé érsz? Mit gondolsz, ki vagyok én? Valami Teréz anya vagy mi?

– Te csak egy seggfej vagy! – pofozta fel a vadászt és berohant a szobájába.

Chris meglepetten simított végig az arcán, ahol a lány keze csattant a bőrén, talán túlzásba esett, túl durva volt vele.

– Te tényleg törődsz vele – állapította meg Vicktorie.

– Hm? – fordult felé a vadász értetlenül.

– Egy emberrel van ilyen se veled, se nélküled kapcsolatod és az az öcséd – magyarázta. – Magad mellett akarod tudni, közben pedig úgy gondolod, hogy jobb, ha ellököd, mert veszélyt jelentesz rá, a Kisvörös is bekerült ebbe a kategóriába, pedig mindig azt hittem, hogy egyszemélyes. Ne érts félre, én nem akarok ennek a kategóriának a része lenni!

– Hogyhogy? – emelkedett meg kérdőn Chris szemöldöke.

– Jobb szeretek a közeledbe lenni, ha kedves vagy, utálom, ha veszekedsz – nézett mélyen a szemébe, a vadász felsóhajtott, majd visszalépett a szobába és felkapta a kabátját, majd elindult lefelé, a lány pedig követte. Útközben Joshba ütköztek, aki éppen az irodájába tartott.

– Hová mész? – kérdezte a fiút.

– Vicktorie-hoz – vetette oda félvállról, de a férfi visszatartotta.

– Azt hittem, megegyeztünk – nézett rá kedvesen, de komolyan.

– Mindenem nála van, csak a cuccaimért megyek – felelte Chris, az apuka bólintott, majd továbbállt.

– Be akar szervezni a családba – kommentálta Vick.

– Ja, csak éppen azt nem veszi észre, hogy ez nekem mennyire kínos – rázta meg a fejét a vadász, majd az egyik bukósisakot nyomta a lány kezébe. – James?

– Egész este a Hong Kong Rice étteremben ültem, mint valami szomorú szingli és a lakását figyeltem, de se ki, se be, senki – Chris kinyitotta az ajtót és előre engedte.

– Ez még nem jelenti, hogy nem járt ott senki.

– Rá lehet látni az ablakára, nem láttam nagyon mozgást – folytatta a lány. – Csak ő volt bent és ki sem mozdult.

– Furcsa – ült fel a motorra Chris, Vicktorie pedig mögé helyezkedett. – Mire várhat? – feltette a bukósisakot, majd mikor megérezte a derekán a lány ölelő karjait elindult.

19. fejezet

Sziasztok!

Itt a következő fejezet. Köszönöm annak a pár embernek, aki megtisztel a visszajelzéssel, csak miattuk került fel.

Jó olvasást!

Puszi:)

19. fejezet

Ifaril azt mondta, hogy rendbe fog jönni, csak meg kell várniuk, amíg felébred. Most ott ült a bátyja mellett, aki a kanapén feküdt, mintha aludna. Akármennyire mérges is volt rá, aggódott érte. Mikor visszaértek az angyal éppen mellette állt és csinált valamit, levette róla a rontást, amit Saiker rárakott a vére segítségével, majd megsemmisítette a fiolát. Azóta Chris nem ébredt fel, pedig ez már több órája volt, ő pedig egyre idegesebb lett. Ifaril elment, de kérte őket, hogy szóljanak, ha szükség lenne rá.

Ahogy ott ült mellette a tenyerébe temette az arcát és az ujjai között kémlelte a bátyja arcát. Mindig úgy gondolta, hogy nem hasonlítanak, hiszen egyikőjük jobban az apjuk volt, a másik inkább az anyjuk. De azért fel tudta fedezni Chris arcában a saját, ismerős vonásait is. Az orruk formája, a szemöldökük és az álluk vonala is ugyanolyan volt.

Először azt hitte, csak képzelte, hogy a bátyja szempillái megremegtek, de aztán ki is nyitotta a szemét, majd oldalra nézett, pont rá, és felült.

– Jól vagy? – elcsuklott a hangja, ahogy megszólalt, Chris csak bólintott. – Majd beszélnünk kell! – kezdet el szedelődzködni, nem akart sokáig a bátyja mellett maradni, hiszen még mindig haragudott rá. 

– Beszélhetünk, jól vagyok – felelte rekedten, és megköszörülte a torkát. Eric nézte egy darabig, tényleg úgy tűnt, mintha nem lenne semmi komoly baja, inkább csak fáradtnak tűnt.

– Hát jó – felállt és járkálni kezdet a szobában. – Beszéljünk!

Eric gondterhelten beletúrt a hajába, mielőtt újra megszólalt. Chris türelmesen várta a reakcióját, a kanapén ülve a térdén támaszkodott és az öccsét figyelte, megvárta még átgondolja a mondanivalóját.

– A többiek mind tudják – kijelentés volt, nem kérdés Chris mégis válaszolt.

– Igen, mert volt már ilyen. Mikor a kórházban voltál és nem voltál magadnál, akkor kezdődött. Ezért léptem le búcsú nélkül Vicktorie-val, hogy ne kelljen magyarázkodnom. Azt hittem, hogy meg fogok halni, de nem így lett, nem ölt meg, csak legyengített, mint most is.

– De mi ez? Vagy hogy? – értetlenkedett az öccse. – És én... te... mikor...?

– Akartam elmondani? – fejezte be Chris. – Nem tudom, talán soha, lehet, hogy le akartam lépni, mielőtt rosszabbra fordul – vallotta be. –  Kisebb rosszullétekkel kezdődött legutóbb, ezért tudta rajtad kívül mindenki, mind láttak így vagy úgy vért felköhögni, aztán egyre rosszabb lett, majd rendbe jöttem. De hónapokig tartott, lassú folyamat volt, nem ilyen, ennyire gyorsan nem számítottam rá.

– Mi okozza? – nyelt nagyot Eric, Chris pedig lesütötte a szemét.

– A démonvér függőség, elvonási tünetek – felelte halkan. – Még Saiker börtönében voltam rendszeres megitatott a vérével, mert tudta, hogy mivel fog járni, ha valahogy kiszabadulnék.

– Akkor most már majd jobban leszel? – kérdezte és az ádámcsutkája idegesen mozgott le-fel.

– Azt hiszem – bólintott a vadász.

– Akkor tudod mit? Rohadj meg! Elegem van! – kelt ki magából Eric. – Az öcséd vagyok, mégis mintha idegen lennék. Mikor fogsz nekem mindent elmondani? Hány meglepetés vár még rám? 

– Eric – tápászkodott fel Chris nehézkesen. – Nem akartam, hogy aggódj!

– Csak leléptél meghalni, mert nem akartad, hogy aggódjak? – kérdezte döbbenten.

– Bőven elég volt, hogy a függőségről tudtál, nem kellett még az, hogy tudd valószínűleg meg fog ölni. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha egy szemétnek tartasz, aki lelépett, mintha tudod az igazságot, óvni próbáltalak.

– Hát sikerült – felelt ridegen, gúnyosan. – Tudod, még az is jobb lett volna, ha azt tudom, hogy meghaltál, minthogy semmit. Mert ennyit tudtam rólad, az égvilágon semmit, sem hogy élsz, sem hogy halott vagy, hogy buddhistának álltál vagy akármit, a rohadt életbe, legalább elbúcsúzhattál volna.

– Ha visszamegyek hozzád a kórházba, nem tudtam volna elmenni – vallotta be a bátyja.

– Pedig ennyivel tartoztál volna – Eric nem enyhült meg. Fagyosan nézett a testvérére, majd sarkon fordult és otthagyta. Egy nap alatt kétszer hagyta faképnél, most nem próbált utána menni.

Miután az öccse lelépett valaki felkapcsolta a villanyt, eddig csak egy asztali lámpa világított a szobában. Chris felnyögött a hirtelen fénytől, úgy érezte, mintha reflektort nyomtak volna az arcába, valaki felébredt a vitájukra.

– Hallom jól sikerült az ébredés – hatolt a fülébe Josh hangja, mire újra kinyitotta a szemét, de inkább nem reagált, nem lett volna értelme. Az idősödő nephilim egy pohár vizet tartott elé. – Hogy vagy?

– Soha jobban – felelt szarkasztikusan és az ajtó felé indult.

– Hová tervezel menni? – kérdezte a férfi.

– Vicktorie-hoz – vonta meg a vállát. – Szétrobban a fejem és már jó ideje nem aludtam.

– Így nem vezethetsz – felelte komolyan a férfi. – Balesetveszélyes!

– Nyugi, nem lesz bajom, voltam már rosszabb állapotban is. – Chris magabiztosnak tűnt, lehet, hogy rosszabb állapotban is motorozott már, csakhogy Josh ezt nem engedheti meg.

– Van egy plusz szobánk, ami megüresedett, én pedig szemmel akarlak tartani – érvelt az apuka.

– Nem akarok tiszteletlen vagy ilyesmi, de hidd el, nem akarod, hogy itt maradjak – próbált ellenkezni.

– Azt hagy döntsem el én – mosolygott rá kedvesen Josh. – Tudom, hogy nehéz, de hozzánk tartozol, a családom tagja vagy, akár akarod, akár nem, majd megszokod – indult el a férfi az emelet felé. – És ne próbálj meg lelépni, nem akarlak bezárni – szólt még vissza.

Chris felsóhajtott és visszaroskadt a kanapéra. Még mindig nem tartotta jó ötletnek. Egy házban az öccsével, akivel mostanában állandóan csak veszekednek, Rosie-val, akivel már így is bonyolultabb a kapcsolata, mint kellene, valamint Jasonnel, akivel bár jelenleg úgy tűnik, hogy sínen vannak a dolgok, de sosem lehet tudni, mi lesz. És mindezen kívül Vicktorie-t sem szívesen hagyja magára, de Joshnak is tartozik annyival, hogy ezt a viszonylag egyszerű kérést teljesíti.

Nem maradt sokáig egyedül, újabb látogatója akadt.

– Nem hittem, hogy megfogadod a tanácsát és maradsz – jegyezte meg Jason.

– Talán túlfáradt vagyok ellenkezni – mosolyodott el halványan és a fiúra nézett. Az ajtófélfának támaszkodott, a haja kócos volt, mint aki most kelt fel, fehér, bő felsőben volt és alsógatyában. Ő is egy pohár vizet tartott a kezében, de ő magának hozta.

– Nem hittem, hogy valaha is túlfáradt leszel hozzá – felelte.

– Csupa meglepetés vagyok – állt fel Chris ismét. – Mennyi az idő?

– Késő, lehet, hogy átaludtad az egész napot, de mégis rettentően fáradtnak tűnsz.

– Eric? – kérdezte aztán.

– Kivételesen a szobájában ment, és nem duzzog valahol, bár ami azt illeti fent biztosan azt csinálja – vonta meg a vállát a nephilim, Chris halvány mosollyal bólintott. – Megmutassam a szobát vagy odatalálsz?

– Megtalálom, kösz. – Jason biccentett, majd visszament a szobájába. Pár pillanattal később a vadász is utána indult. Persze, hogy megtalálta a szobát, surrant be ide, amikor Lisa itt aludt, hogy ellenőrizze. Az ágyneműt lecserélték feketére, határozottan készültek rá, hogy itt tölti az éjszakát. Egy darabig gondolkozott rajta, hogy letusol, de végül úgy döntött, hogy nincs hozzá ereje. Le sem vetkőzött, úgy ahogy volt ruhástól elterült az ágyon, amint lehunyta a szemét, el is aludt.