31. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ennyi időre eltűntem, de szinte semmire se volt időm mostanában, és totál elvesztem, hogy mikor is kellene frissítenem. Na, de most már meghoztam a következő fejezetet! 
Előre is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden olvasómnak és idetévedőnek! :)

Puszi :)

31. fejezet

Ifaril másnap visszament a Richmond birtokra. A parkban csak a letaposott fű emlékeztetett a borzalmas történtekre. Arra a pontra sétált, ahol Mistriel összeesett. A tudatába égett a pillanat.

A fűre rogyott, a szemeit szúrták a könnyek, nem tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, hogy Mistriel nincs már köztük. Hogy elvesztett egy barátot. Hibásnak érezte magát, ő kérte a segítség, ő okozta a halálát is.

Majd egy villanás és valaki finoman szállt le mellette a fűre.

– Sajnálom – suttogta Dethriel és a vállára tette a kezét nyugtatólag, de Ifaril lerázta azt és ellépett tőle.

– Tudtad, hogy ez lesz?

– A jövő képlékeny – felelte a fiú.

– Szóval tudtad. – Keserű grimaszba rándult a szája, amikor visszanézett rá.

– Igen, láttam, hogy van egy ilyen jövő, ahogy volt több másik lehetőség is – magyarázta Dethriel.

– Figyelmeztethettél volna! – kiáltott rá keservesen Ifaril, az arcát könnyek mosták.

– Nem tehettem – felelte. – Senkinek sem mondhatom, hogy valaki meg fog halni. Ez a szabály!

– Te meg az ostoba szabályaid elmehettek a po… – de Ifaril megakadt az undok sértés közben. – Megmentethetett volna egy életet. Mistriel életét!

– Te is megmenthetted volna ezernyi módon – dübörgött végig a halálangyalának felemelt hangja a parkon. – Tudtad, hogy veszélyes mégis ide hoztad. Azt pedig ne is említsem, igaz-e, hogy visszaadtad Saikernek a tőrt a fiú hitvány életéért.

– Nem tudtam, hogy ez lesz – ellenkezett.

– Hát persze, hogy nem – mosolyodott el gúnyosan Dethriel. – Mostanában nem vagy önmagad.

Megrázta a fejét és közelebb lépett a másik angyalhoz, mintha vizsgálgatná, mintha minden kérdésére a válasz ott lenne az arcán.

– Hová lett a hideg logikád? A távolságtartásod, amit az emberek iránt viseltettél?

– Sok mindenen mentem keresztül, megváltoztam – jelentette ki Ifaril és dacosan a másik szemeibe nézett.

– Rossz oldaladra, már ami a hadviselést illeti – simított végig az arcán a fiú, az ajkai szinte súrolták a lányét, amikor az hátrébb lépett.

– Ezt ne! – súgta halkan.

– Miért? – kérdezte Dethriel és oldalra döntötte a fejét.

– Mistriel most halt meg – felelte szemlesütve a lány.

– Hát persze – horkantott fel Dethriel gúnyosan. – Ugye tudod, hogy mihez vezet, ha az ember után loholsz?

– Nem loholok senki után – válaszolt erőtlenül Ifaril, olyan hangon, amit ő is alig hallott meg, de Dethriel figyelmét nem kerülte el.

A halálangyala csak egy lenéző mosollyal válaszolt, majd otthagyta a lányt.

*

Chris előtte ment le a pincébe, egy szó nélkül követte, nem tudta, hogy mit akarhat. Amint leértek szembefordult vele, nem is nézett a megkötözött fiúra, aki ellenben várakozóan vonta fel a szemöldökét.

- Fogd a kardod! – utasította.

– Tessék? – hökkent meg Rosie. – Előtte akarsz gyakorolni? – bökött a fiúra.

– Miért ne? – kérdezett vissza Chris. – Meg van kötözve, ha szeretnéd, a száját is felpeckelem.

– Nem, nem kell – vonta meg a vállát a lemondóan a lány.

– Gyakorolnod kell, máshol csak még több néződ lenne – lépett hozzá vigasztalóan és végigsimított az arcán.

– Legyen, de legközelebb nem hagysz ki a csatából! – Szigorúan a vadász szemébe nézett, nem felejtette még a legutóbbit, még ha ki is békültek azóta. Chris felsóhajtott, de bólintott.

Rosie felemelte a kardját és küzdeni kezdtek. Szokásos volt az összecsapások menete és vége, mindig ő vesztett. Sőt legtöbbször úgy tűnt, Christ meg sem viselik a támadásai. Mikor szünetet tartottak a fiú Timhez fordult.

– Vélemény?

Tim felsóhajtott, majd tüzetesen, lassan végignézett Rosie-n, aki lesütötte a szemét, úgy zavarba jött. Érezte, hogy nincs róla és a tudásáról jó véleménnyel.

– Tart tőled – jegyezte meg Tim, Chris összevonta a szemöldökét és érdeklődve hallgatta. – Nemcsak attól, hogy bántani fog, hanem tőled, mint embertől, hiába van fülig beléd zúgva, megijeszted. Érdekes, észre se vetted? Rettentően édes! – tette még hozzá gúnyosan, miközben az egykori barátjára nézett, aki megrázta a fejét.

– És a technikájáról? Mit kellene javítania?

– A tartásából ítélve az íj a valódi fegyvere, jobb, ha megmarad annál – felelte gonoszan Tim, majd mintha fontosabb dolog lenne a falat bámulni, elfordította a fejét.

– Válaszolj rendesen! – parancsolt rá Chris, mire ránézett.

– Minek? – kérdezte Tim felháborodottan. – Az elmélet benne van a fejében, csak éppen felhasználni nem tudja. Rossz beidegződései vannak, nem tudja levetkőzni, hogy ez egy kard, nem egy nyílvessző. De ezt már százszor elmondhattad neki, mert néha eszébe jut, ha koncentrál. Gyakorol, és majd megtanulja. Nincs ezen mit ragozni.

Chris bólintott, majd a fiúhoz lépett és eloldozta köteleket, amik fogva tartották. A vadász döbbenten nézett rá, amikor ellépett tőle.

– Most ez mi? – kérdezte, még a székről sem állt fel, annyira meglepődött.

– Ketten fogtok küzdeni – felelte egyszerűen Chris.

– Mi? – kérdezték egyszerre mindketten és most már Tim is felpattant. Chris közben a fegyverekhez sétált és felkapott egy fahusángot, majd a fiúhoz vágta, aki ügyesen elkapta.

– Mit akarsz ezzel? – kérdezte a vadász.

– Megőrültél? – így Rosie.

– Igazad volt, fél, hogy bántani fog – bólintott Chris. – Abban is, hogy nem tudtam, hogy tőlem is tart, nem vettem észre.

– Tőlem is tartani fog – húzta fagyos mosolyra a száját Timothy.

– Lehet, de attól biztos nem, hogy kárt tesz benned – viszonozta a mosolyt Chris is. – Főleg, hogy ő karddal lesz ellened.

– Ez így nem túl fair! – méltatlankodott a fiú.

– Nem is mondtam, hogy az lesz. – Chris miközben beszélt az ajtóhoz sétált, és ott állt meg. – Nem adok kardot a kezedbe, nem akarom, hogy bántsd Rosie-t, de ne is kíméld, jól láttál mindent.

– Miért mennék ebbe bele?

– Mert ha nem, visszaültetlek unatkozni, tudom, hogy utálod, ha nem mozoghatsz – nézett rá gúnyosan Chris. – Legalább nem rozsdásodsz be!

– És ha szökni próbál? – akadékoskodott most Rosie.

– Nem fog – rázta meg a fejét a fiú –, ha most előkerül Saiker megöli, mert vagy mindent elmondott vagy átállt és kémkedni akar, ő túl óvatos, főleg most már, hogy életben hagyja.

– Túl sokat tudsz rólunk és a démonról – rázta meg a fejét Timothy.

– Sajnos, nem eleget.

*

Rosie egy tálcával lépkedett lefelé a lépcsőkön. Vacsorát vitt Timnek. Eddig nem mert vele kettesben maradni, de a gyakorlás után már nem tartott tőle annyira.

Amikor benyitott a fiú természetesen a helyén ült, Chris visszakötözte miután befejezték a gyakorlást délután, és egyedül hagyták. Felnézett rá, ahogy belépett és egy kósza elégedett mosoly suhant át az arcán.

– Nem rád számítottam – jegyezte meg.

– Tudom, Chrisnek el kellett mennie – vonta meg a vállát a nephilim. – Gondoltam, éhes lehetsz.

– Hová ment? – kérdezte kíváncsian Timothy.

– Nem tudom, nem mondta meg, de már régen elment – rázta meg a fejét és a tálcát a fiú combjára fektette.

– Nem akarsz elengedni? – kérdezte a vadász incselkedve.

– Inkább megetetlek – sütötte le a szemét Rosie.

– Félsz tőlem? – kérdezte a fiú, a hangján érződött, hogy jót mulat rajta. – Megígérem, hogy nem bántalak. Csak azt teszem, amit kérsz tőlem, akármi is legyen az – súgta benedvesítve az ajkait.

– Nem érdemes próbálkoznod, nem fog beválni – szúrta bele a villát az első falatba a lány. – Vagy eszel így, vagy éhezel, te döntesz – a fiú szájához emelte az ételt, az készségesen kinyitotta azt, de egy pillanatra sem engedte a pillantásával a nephilimét.

– Meg tudom érteni – mondta aztán.

– Mit? – kérdezte Rosie.

– Hogy mi tetszik benned neki – felelte Tim.

– És mi az? – nézett rá kíváncsian a lány, de a vadász nem válaszolt, csak mosolygott. Úgy tűnt, hogy nem fogja megmondani, hogy mire gondol. Rosie kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül mégis inkább becsukta. Ő nem fog könyörögni Timnek, felesleges lenne.

– Hallgatnod kellene rá – szólalt meg pár pillanat csönd után ismét a fiú. – A tanácsaira, az életed mentheti meg. A konokság ostobaság.

– Miért mondod ezt? – kérdezte döbbenten Rosie, a vadász elnézett mellette úgy válaszolt.

– Még vele szemben állva is az ő tanácsai visszhangoztak a fejemben – rázta meg a fejét. – „Mérd fel az ellenfeled gyengeségeit!” Itt van például Chris, nem sok van neki, de a bal lábára nem tud sokáig súlyt fektetni. Ezt lehet ellene használni. Egyszer megsérült a térde, amikor átugrott egy tetőről egy másikra. Úgy tűnik, sosem jött teljesen rendbe, inkább a jobb lábára helyezi a testsúlyát.

– Észre se vettem – gondolkozott el Rosie.

– Tudom, azért mondtam – bólintott a fiú elégedetten.

– Jól ismered őt – jegyezte meg a nephilim.

– Eléggé.

– Én nem, alig tudok róla valamit – rázta meg a fejét a lány szomorúan. – Nem túl beszédes magát és a múltját illetően.

– Mégis mit mondhatna neked? – kérdezte Tim. – Hogyan gyilkolt? Kiket ölt meg? Mi járt a fejébe? Mit reagálnál? Mit mondana el róla?

– Én… tudom, miket tett – ellenkezett.

– Nem, te hallottad, miket követett el, de nem tudod, hogy az milyen, amikor kiontasz egy ártatlan életet… amikor egy olyan ember vére tapad a kezedhez, aki nem tehetett semmiről… – Felvonta a szemöldökét, majd elgondolkodott. – Furán érzem magam!

– Rosszul vagy? – kérdezte a lány ijedten és felpattant.

– Nem, én… én inkább… nem tudom – rázta meg a fejét.

– Megbánás – szólt közbe egy hang az ajtóból. Chris hazatért és lejött hozzájuk. – Én is éreztem, először majd összeszakadsz a súlya alatt, aztán megszokod. Lassan felerősödnek az érzelmeid, hamarabb, mint vártam, de gondolom, a beszélgetés hozta ki belőled.

– Miről beszélsz? – kérdezte Tim értetlenül.

– Már napok óta angyal vért keverek az ételedbe – magyarázta Chris és bentebb lépett. – Először csak keveset kaptál, aztán növeltem az adagot. Azt hiszem, hogy befejezhetem, elértem, amit akartam.

– Miről beszélsz? – A fiú mocorogni kezdet, próbálta magáról leszedni a köteleket.

– Az angyalok vére felszabadítja a démonvér által elnyomott érzelmeket – lépett Chris a megkötözött fiúhoz és a vállára tette a kezét. – Mind azt, amit a démonok nem akarnak, hogy érezzünk, a bűntudat, a szeretet, az empátia és még sorolhatnám. Lassan felerősödnek, mint egy normális embernek.

– Miért tetted ezt? – kérdezte döbbenten Timothy.

– Hogy megmentsem az életed – felelte egyszerűen Chris.

– És ki kért rá? – üvöltött rá a fiú. – Ki engedte, hogy ezt tedd? Ki?

Chris megragadta Rosie karját, majd felhúzta a földről és kirángatta a szobából, hogy magára hagyják a kiborult vadászt.

– Jól lesz? – kérdezte a lány aggódva.

– Majd megnyugszik – indult fel Chris a lépcsőn hátra se nézve.

30. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást!

Puszi:)

30. fejezet

Elindultak kifelé a bálozók tömegén át az udvarra. Nem keltettek feltűnést, legalábbis senki sem törődött velük. Kiszúrta Ericet, aki Ifarillal beszélgetett. Az öccse is észrevette őt, majd puhán megérintette az angyal karját és feléjük mutatott. Mindketten utánuk indultak.

Lily lépdelt mögötte, az ő kardja tartotta sakkban. A lány néha-néha élvezetből még meg is bökte a pengéjével, haragtartó típus volt.

A palota udvara meseszép látványt nyújtott. Egy kövekkel felszórt kis úton haladtak előre, ami sövénnyel volt keretezve. A murva ropogott a talpuk alatt, sokáig ez volt az egyetlen hang, amit hallottak, amíg Chris meg nem törte a csendet.

– Hová megyünk? – érdeklődött a helyzethez képest fesztelenül. – Már azon túl, hogy az udvarra, mert nem akarok panaszkodni nagyon szép ez az éjszaka, csak kicsit hűvös van az égi jelenségek csodálásához, nem gondoljátok?

– Fogd be! – sziszegte a lány a fülébe és megint megbökte a fegyverrel.

– Jól van, oké – emelte fel a kezeit védekezőn.

Saiker megállt a gyönyörű udvar közepén, egy tisztáson. Egy kis tavacska mellett, csónakázótó lehetett, apró vízililiomok is úsztak a vizén.

– Gondolom, nem egy romantikus csónakázásra akartok vinni – jegyezte meg Chris, mire Saiker tapsolt egyet és megfordult.

– Biztosan hallottál már a kis barátaimról – kezdte és hirtelen még sötétebb lett az éjszaka, mint volt. A holdat és a csillagokat, mintha lekapcsolták volna. A fiú felnézett az égre, nem sokkal felettük a lidércek gyülekeztek, mintha prédára várnának. De nem voltak egyedül, Emily is velük érkezett.

– Mire készülsz? – kérdezte a vadász, de a szemét nem tudta levenni a sötétfellegről, ami felettük gyülekezett.

– Szegény barátaimnak nincs saját testük, ezen szeretnék változtatni – felelte a démon.

Chris értetlenül összevonta a szemöldökét, majd Saikerre nézett, nyitotta a száját, hogy kérdezzen, de megelőzték.

– Ha Chris itt van, a többiek se lehetnek messze – utasította James Nicket. – Őrködj! Te meg vigyázz rá! – bökött a fejével Chrisre, a parancs pedig Lilynek szólt.

Saiker addigra már elővett egy díszes kelyhet, valamint az angyal tőrt, aztán Jameshez fordult. A fiú a kabátjába nyúlt, ahonnan egy vérrel teli üvegcsét varázsolt elő, aminek a tartalmát a serlegbe töltötte. Egy pap vére, amiért Timothyt küldték eredetileg, miután nem tért vissza biztos elvégezte valaki más a munkát. Majd egy aprócska megszenesedett csont is előkerült, és a vérben landolt. Aztán Saiker a kezébe vette az angyaltőrt és megvágta saját magát, a sötét vér szintén a kupába csöpögött, sistergő hangot adva, ahogy a benne lévő dolgokkal találkozott.

A démon megragadta a kelyhet és kántálni kezdet. Nem sokkal ezután Nick felkiáltott, majd hirtelen világosság tört utat a sötétségben, Ifaril nem messze tőle szállt le és egy fegyver dobott felé, majd azonnal a démonhoz fordult, de a bukott angyal az útját állta.

– Azt hiszem, hogy van egy kis elrendezni valónk egymással, nem gondolod? – kérdezte Emily. – Egyedül jöttél kettőnk ellen? – nevetett elégedetten.

– Nem vagyok egyedül – felelte Ifaril, és egy másik angyal is megjelent.

James elindult az új jövevény felé, de Saiker a vállára tette a kezét.

– Fejezd be! – utasította, a vadász bólintott, majd átvette a serleget.

A démon a punk angyalkára mosolygott ridegen, ahogy felé lépett.

– Ti semmiből sem tanultok? – kérdezte.

– És te? – lépett felé az angyal. – Abbahagyhatnád már ezt az értelmetlen játékot te áruló!

Végszóra felemelte a kezét és egy fénycsóvát lőtt a démonra, de az kitért előle, majd az égre emelte a kezét és egy fekete villámcsapott le az angyalra, de az még idejében felrepült.

Majd egy íjat húzott fel mongol fogással és Saiker szívét vette célba, de a démon könnyedén elkapta a nyilat reptében.

– A kis játék fegyvered semmit sem ér velem szemben – nevetett fel.

– Nem vagy legyőzhetetlen – felelte Mistriel. – Talán nem öl meg, de eléggé legyengít – lőtt el egy újabb nyilat, mely a vállába fúródott.

Saiker kitépte a nyilat a húsából, majd az angyal felé lépett. A zakójába nyúlt és kihúzott egy tőrt belőle.

– Meglepettnek tűnsz – mondta kaján mosollyal az arcán. – Ifaril nem mondta el, hogy nekem adta?

– Tessék? – kérdezte döbbenten Mistriel.

– Cseréltünk – vonta meg a vállát a démon gúnyosan. – Chrisért kaptam.

Mistriel nem reagált csak ismét célba vette a démont az íjával…

Chris a frissen kapott karddal azonnal védekezhetett, mert Lily nem volt rest. Rögtön neki támadt, éppen, hogy hárítani tudta a nyakát célba vevő pengét.

– Ezt élvezni fogom – jelentette ki a lány elégedetten.

– Nem akarlak bántani – felelte Chris. – De megteszem, ha az utamba állsz.

– Akkor bántanod kell! – csapott le újra a fiúra.

– Nem kell így lennie – hajolta el a gyilkos fegyver elől. – Állj át! Együtt legyőzhetjük!

– Ha Saiker halott, én is az vagyok – felelte Lily. – Nem vagyok ostoba Chris, tudom, hogy mit veszthetek. 

– Megmenthetlek! Én is túléltem, te is túlélheted.

– És mégis mit nyerek vele? – nézett dacosan a szemeibe a lány. – Ha meghal és valamilyen csoda folytán túlélném, a nephilimek ugyanúgy vadásznának rám... ránk, még ha ezt nem is látod be. Most a hasznukra vagy, ha Saiker halott, nem lesz rád szükség többé és ránk se. Kösz, de ebből nem kérek. Szabad vagyok, annyira amennyire egy magamfajta az lehet, ennyi nekem elég.

– Kérlek! – nézett rá könyörgőn a fiú.

– Nincs szükségem rá, hogy megments – jelentette ki ismét és újra lecsapott. Chris kitért és megvágta az ellenfele lábát, mire az fájdalmasan felkiáltott.

– Ne kényszeríts erre! – mondta, de Lily mintha meg se hallotta volna, azonnal támadásra emelte a kardját, de hirtelen egy nyílvessző süvített el mellette. Hátrakapta a pillantását, Chris is követte a tekintetét. Rosie volt az, annak a szobának az ablakából, ahová bezárta, onnan lőtt ki több nyilat is. Most ismét Lilyre célzott, a vadász ismét kitért, majd a nephilimre meredt.

– A kisbarátnőd ezt még megkeserüli – szólt ki Chrishez, de a fiú nem ráfigyelt, mert kétségbeesett kiáltás rázta meg az udvart. A vadásznak gyorsan kellett reagálni. Megragadta Lily kardját és a tóba rántotta, éppen egy pillanattal azelőtt, hogy az éles fény elérte volna őket.

Ifaril alig tudott megállni a lábán, amikor a tornádó erejű sötét felleg a mellkasának csapódott. Emily idézte meg, ahogy felemelte a kezét.

– Egészen jól használod már a pokol erejét – szólt az angyal, majd az ég felé emelte a kezét és oda ahol egy pillanattal előbb még a bukott angyal állt becsapott a villám.

– Ismerem a trükkjeid, meg az égi háborúidat – felelte Emily.

– Nem mindet – kiáltott rá Ifaril, majd neki támadt egy karddal. A bukott kivédte a csapást a sajátjával, de az angyal használta ellene a saját trükkjét, de az övé fehér fénnyel járt. Emily hátrabucskázott, majd elterült a földön.

Ifaril ismét le akart csapni az ellenfelére, de nem tehette már meg.

– Ne! – kiáltott fel tehetetlenül, mikor látta, hogy Mistriel testén áthatol az angyalok tőre. Az angyal arca eltorzult a fájdalomtól, aztán fehér fény robbant ki belőle.

Ifarilnek egy másodpercnyi ideje volt felmérni a terepet. Látta, hogy Chris reagál és a tóba veti magát, Rosie a padlóra vetődik, hogy az épület védje meg, de Eric leblokkolt. Egy pillanattal termett csak előbb a fiú előtt, minthogy elérte volna őt az égető fénynyaláb. Beburkolta a nephilimet a szárnyaival, és a szélroham a testének csapódott, majd égető fájdalom járta át, és felszisszent. A fiú nem hagyta, hogy a fájdalomra figyelje, finoman megfogta az állát és kényszerítette, hogy ránézzen. A pillantása az övébe fúródott, régen volt már hozzá ilyen közel, hogy az íriszi apró mintáját is láthatta. Elveszett a tekintetében, elfeledkezett a fájdalomról. Aztán ahogy a fény elenyészett Eric elhúzódott, ő pedig leengedte a szárnyait, majd megfordult. Mellettük ott hevert Nick összeégett holtteste, de csak egy pillantásra méltatta, a bajtársa jobban érdekelte.

Dethriel éppen lehajolt, hogy felnyalábolja Mistriel élettelen testét, majd Ifarilra nézett. A barna szemek szomorúan csillogtak, majd a fiú a testtel együtt eltűnt.

– Nem! – kiáltotta Ifaril, és térdre esett. De nem volt sokáig nyugta, hiszen hirtelen kitört a káosz a bálteremben…

Egyre tömörebb lett körülöttük a sötétség. James pedig úgy érezte, mintha egy forgószél közepén állna. De nem figyelt rá, csak kántált, nem törődött a körülötte lévő világgal. A szavak egymásután hagyták el az ajkait, érezte az erejüket.

Aztán a sötét fellegen keresztül beszűrődött valami fehér fény, majd villódzva elhalt. Érezte a bőrén a melegét, de a feketeség megvédte őt. Egy pillanatra mégis kizökkent, de hamar folytatni kezdte, nehogy minden hiábavalóvá váljon.

Aztán a sötét felleg abbahagyta az örvénylő mozgást, majd szétrepült. Minden lidérc testet keresett magának. A bálon lévő emberek sikítva próbáltak menekülni, de nem volt hová futni. Egymás után kaptak a torkukhoz és estek össze, majd a lidércek átvették a testük felett az irányítást.

Chris épphogy bírta levegővel a víz alatt, majd ugyanott bukkant fel, ahol beleugrott. Lily addig átúszta a tavat és a másik végén ért partot, még egy gyűlölködő pillantást vetett a fiúra, majd belevetette magát a sövények útvesztőjébe.

Ekkor ütötték meg Chris fülét a sikítások, elborzadva látta, hogy az ártatlan emberek hogyan esnek össze, és hogyan bújnak beléjük a lidércek.

De nem figyelhette sokáig a káoszt, mert Ifaril ragadta meg a karját, majd visszavitte őt a Briece házba az öcsével és Rosie-val együtt.

29. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam nektek a 29. fejezetet.
Jó olvasást kívánok!

Puszi:)

29. fejezet

Hamar eljött a Jótékonysági Bál napja, a fiúk már kész voltak csak Rosie-ra vártak, meg Ifarilra, aki még meg sem érkezett.

A nephilim lány egy gyönyörű kék estélyit vett fel, különleges volt számára ez a ruha, rengeteg foglalkozott a megfelelő anyag és szín megtalálásával. Egy nagy lépcsőn levonulós, fiú elképedős, első bálozós filmekben látott jelentet képzelt el. Abban reménykedett, hogy majd Chris megbabonázva néz rá, de nem így volt. Amikor elindult, a vadász felnézett ugyan, de inkább tűnt türelmetlennek, mint elbűvöltnek. Ő viszont annál inkább meglepődött, Chris egy fehér öltönyt viselt sötét inggel, fehér nyakkendővel. Nagyon jól állt neki a változás, a megszokott sötét szerelése után, a szemét még jobban kiemelte, feltűnően kék lett. A halála után ismét visszatért a régi színe, amit annyira szeretett.

Erickel beszélgetett és gyakran az órájára pillantott. Nagyon rosszul viselte, hogy az angyal késik.

– Nagyon szép vagy! – bókolt neki Eric, ahogy melléjük ért. Rosie először Chrisre kapta a pillantását, mert a fiú ismét felnézett rá, amikor az öccse megdicsérte. Végignézett a nephilimen, tüzetesen végigmustrálta a ruhát és benne a lányt, de nem szólt semmit, a pillantása se árulta el a gondolatait.

Rosie végül inkább Ericre mosolygott és megköszönte a kedvességét. A fiú biccentett, majd jelentőség teljesen a bátyjára nézett és megforgatta a szemeit, mire halkan felkuncogott, de Chris erre már nem figyelt, mert csöngettek. Gyorsan feltépte az ajtót és az angyalt találta a küszöbön. Ifaril bentebb lépett, de most teljesen úgy nézett ki, mint Lisa. Nem voltak szárnyak, csillogó ruha, csak egy normális lánynak tűnt. Egy egyszerű barna estélyit viselt, a haját pedig kontyba tűzte.

– Indulhatunk? – kérdezte.

Odabent hamar szétváltak. Chris át akarta kutatni az épületet Rosie-val. Ericnek pedig Ifarillal szemmel kellett tartania az embereket, megtalálni Jamest, és figyelni minden lépését.

Chris a táncparkettre vezette Rosie-t, és próbált minél kevésbé feltűnni az embereknek. Mikor Eric nem sokkal később kereste a párost a szemével már nem látta őket sehol.

– Gyönyörű vagy – szólalt meg hosszú csend után a fiú és egy pezsgős poharat adott át az angyalnak.

– Köszönöm – felelte Ifaril, de csak a termet pásztázta, nem viszonozta a nephilim pillantását.

A lány belekortyolt az italba és elindult, hogy bentebb lépjen, hiszen szinte még mindig az ajtóban álltak, alig tettek pár lépést eddig.

– Nem látom Jamest sehol, a teremben mindenki ember, nem érzek természetfelettit – mondta aztán.

– Nincs kedved táncolni? – kérdezte Eric halvány mosollyal az arcán. Az angyal végre ránézett, majd bizonytalanul bólintott.

A fiú megragadta a kezét és a parkett közepére vezette, majd illedelmesen meghajolt. Ifaril viszonozta a gesztust, majd a nephilim egyik karja a derekára fonódott, a másikkal a jobbját szorította gyengéden. A fiúhoz simult, forró lélegzetét érezte az arcán, de nem tudott ránézni, hiába érezte, hogy Eric le sem veszi róla a szemét.

– Ma este annyira olyan vagy, mint Ő volt – suttogta a fülébe.

– Ki? – kérdezte Ifaril, pedig nagyon jól tudta kire is gondol.

– Lisa – lehelte a nevet szinte hangtalanul.

– Eric – akart elhúzódni, de a fiú nem engedte.

– Nem vagyok ostoba – mondta gyorsan –, tudom, hogy nem változtál vissza.

– Akkor? – kérdezte bizonytalanul.

– Csak emlékeket ébreszt – távolodott el cseppet az angyaltól, de továbbra is tartotta a lassú ütemet. Ezután sokáig nem beszéltek többet, csak táncoltak és figyelték az embereket.

*

Egymás mellett kutatták át a szobát, egyikőjük sem szólt már egy jó ideje.

– Nagyon csöndes vagy ma este – állapította meg Chris. – Megbántad, hogy eljöttél?

– És te? – kérdezett vissza Rosie. – Megbántad, hogy rád akaszkodtam?

– Mi bajod van? – vonta össze a szemöldökét a vadász értetlenül és abbahagyta a fiók feltúrását.

– Semmi – rázta meg a fejét.

– Aha – lépett mellé a fiú és megfogta a kezét, amivel éppen egy könyvet akart arrébb tenni. A nephilim ránézett és kiegyenesedett. – Ismerem én ezt a semmit. Mit tettem?

– Nem tudom, mondd meg te! – reagált ridegen.

– Csakhogy nem tudom – tárta szét a kezeit fáradtan.

– Nem veszed észre, hogy mennyire teperek, hogy felhívjam magamra a figyelmed – adta meg a választ Rosie sértetten. – Figyelembe se vettél, most se.

– Most? Most mi volt? – ment bele a fiú is a vitába.

– Aztán meg minden idődet Lisával vagy Ifarillal, vagy isten tudja hogy hívjákkal töltöd, még erre a bálra is őt hívtad – sorolta tovább a sérelmeit.

– Ő tűnt logikus választásnak – rázta meg a fejét a vadász.

– Szereted őt? – kérdezte kiabálva Rosie, közben a könnyeivel küszködött.

– Dehogy szeretem őt, ez baromság – rázta a fejét hevesen.

– Pedig nekem nagyon úgy tűnik – tette karba a kezét a lány. – Egy csomó időt töltesz vele mostanában.

– Jesszus, te most tényleg kérdőre vonsz? – hitetlenkedett Chris, és a fekete hajába túrt. – Úgy vitatkozol velem, mintha ezer éve egy pár lennénk.

– Pedig csak most kezdek belejönni – vágta rá Rosie és megütötte a fiút. Chris döbbenten nézett rá, az arcán egy vörös tenyérlenyomat díszelgett.

– Most tényleg felpofoztál? – suttogta még mindig letaglózva, de a nephilim keze újra lendült, még út közben elkapta a csuklóját, és magához rántotta, keményen neki ütközött az izmos mellkasának.

– Gyűlöllek! – nézett a szemébe a lány, ami csak úgy lángolt. Chris féloldalasan elvigyorodott válaszképp, majd lecsapott a szájára. 

Rosie meglepetten szívta be a levegőt, de nem tiltakozott. Nem engedte el a karját, csak csókolta. Először óvatosan, mivel nem tudta, hogyan fog reagálni, majd szenvedélyesebben vette birtokban az ajkait.

A tenyerét a fenekére simította, Rosie pedig megkapaszkodott a nyakába, és a csípőjére fonta a lábát. Az asztalhoz lépett a lánnyal, leseperte róla a könyveket, és minden papírt, amit még át akartak nézni, majd felültette rá. Szenvedélyesen csókolták egymást, a nephilim már az ingét is kigombolta.

– Szóval szűz vagy, hmm? – kérdezte lihegve Chris megszakítva a csókot, és elvigyorodott, Rosie ajkai meglepetten szétnyíltak.

– Miért? – suttogta a vágytól rekedt hangon bizonytalanul. – Zavar?

– Csak nem hiszem el, az előbbi csók után nem – cukkolta a vadász pimaszul, de egy pillanatra sem engedte el, a lány elmosolyodott és végighúzta a kezét az izmos mellkasán. A szíve felett ott volt a heg, amit Saiker okozott, amikor megölte. Valamint a mellizmain mindkét oldalt egy-egy tőr alakú égési sebhely, rá akart kérdezni, de félt, hogy sebeket tépne fel. A démon rabságában töltött időben szerezhette. Mást talán zavart volna, de ő még szexibbnek találta tőle a fiút, erősebbnek, legyőzhetetlennek tűnt, amiatt amit eddig átélt. Az ujjaival végig rajzolta az izmait, miközben válaszolt.

– Pedig igaz.

– Miért? – suttogta és végigsimított a combján a ruha alatt.

– Talán vártam valakire – lehelte csukott szemmel. Chris keze megállt, és Rosie érezte magán a fürkésző tekintetét.

– Biztosan megérdemli, hogy várj rá? – kérdezte halkan. – Hogy ne lépj tovább és kezdj új életet?

– Nem, talán nem érdemli meg – nyitotta ki a szemét, és találkozott a pillantása a kék szemekkel. A lábait szorosabban kulcsolta a fiú köré, így közelebb csúszott hozzá az asztalon. – De óriási marha, ha nem használja ki, hogy más nem kell.

Chris egy újabb csókot lehelt az ajkaira. 

– Harisnyatartó? – kérdezte pimasz mosollyal, ahogy egyre fentebb kalandozott a keze, Rosie elvörösödött. Ahogy a bőrén futott végig a meleg, kellemesen érdes tenyere, megremegett és lehunyta a pilláit. 

– Mondtam, próbálok megfelelni – suttogta, de nem nyitotta ki a szemét, Chris tovább kényeztette, simogatta, csókolgatta.

– Feltűnt ám – jelentette ki két csókocska között.

– Mi? – lepődött meg Rosie és mégis a vadászra nézett, a pillantásuk találkozott és rabul ejtette.

– Hogy olyan színű a ruhád, mint a szemem – felelte komolyan, a lány éppen válaszolni akart, amikor egy kattanást hallott. Hirtelen nem tudta, mi volt az, de amikor fel akarta emelni a kezét, nem tudta. Chris odabilincselte az asztalhoz, a nehéz, mahagóni asztalhoz, amit lehetetlen volt elmozdítani.

– Mi a...? – rázta a csuklóját.

– Sajnálom – kért elnézést a fiú –, de nem akarom, hogy bajod essen.

– Ezt nem teheted! – ellenkezett Rosie hevesen, próbált utána nyúlni, de a vadász eléggé eltávolodott tőle, hogy csak a levegőt markolja.

– Itt biztonságban leszel, majd visszajövök érted – lépett az ajtóhoz. – Maradj nyugton, rendben?

– Nem hagyhatsz itt! – kiáltott utána a nephilim, de az ajtó bezárult a fiú mögött, még a kulcsot is ráfordította, biztosra akart menni. – Chris!

Egy darabig rángatta a csuklóját, és a fiú után kiabált, de hamar belátta, hogy ennek semmi értelme. Inkább a kontyához nyúlt, hogy egy hullámcsatot szerezzen, és azzal próbálja meg leszedni a bilincset.

Miután otthagyta a lányt biztonságban, visszaindult a bálozókhoz. Lesietett a lépcsőn, amikor valaki megragadta a vállát és a falnak vágta. James állt előtte dühösen, az ingujjából egy kést húzott elő és a torkának nyomta. Nem volt egyedül, két másik régi ismerőse is vele volt.

– Mit keresel itt? – kérdezte nem túl szívélyesen. Chris megadóan felemelte a kezeit.

– A bálra jöttem – felelte vigyorogva.

– Igen? – kérdezte szemöldök ráncolva, és leakasztott két kardot az övéről. – És ezeket miért hoztad magaddal?

– Lolka és Bolka mindenhová velem tart – felelte kapásból.

– Utálom a humorod – jelentette ki a fejét rázva James, még a szája sarka sem rándult.

– Nem tudom, miért, de szarkasztikussá válok, ha találkozunk.

James megelégelte, megragadta a vállát, majd egy szoba felé taszigálta. A késének hegyét még mindig érezte a lapockái közt. Egy rossz mozdulat és leszúrja, óvatosnak kellett lennie.

Nem igazán tudta beazonosítani a szoba szerepét, ahová került. Két hosszú bőr kanapé volt bent, egy dohányzó asztal, egy billiárdasztal és egy mini bárpult rengeteg drága itallal. Különféle whiskyk, martinik, borok sorakoztak a polcain.

Az ajtó bezáródott mögöttük, ő pedig megfordult. Hármójuk ellen nem sok esélye van így okosnak kellett lennie. Ismerte őket, jól tudta, hogy a szobában nemcsak James jelent rá veszélyt.

Jól emlékezett Lilyre, aki a fiúkkal ellentétben nem volt bálhoz öltözve. Fekete, passzos, testhez simuló ruhában volt, tökéletes lopakodáshoz és verekedéshez is. Hosszú, világos barna haját lófarokba kötötte, zöldes-kék szemei nem árultak el semmilyen érzelmet. Magas volt és kecses, élvezet volt nézni, ahogy valakit a padlóra küldött, olyan művészien csinálta. Chris nem akarta megtapasztalni, milyen, ha az ő hátsóját rúgja szét. Az ő technikáját akarta megtanítani Rosie-nak is.

Aztán ott volt Nick, a másik régi tanítványa. A bőre egészen barna, hiszen portugál ősökkel rendelkezett. A haja és a szeme is sötétbarna. Nagydarab volt, mint egy kétajtós szekrény, Lilyvel ellentétben nem mondható gyorsnak és fifikásnak, inkább lassúnak, de erősnek. Ő állt az ajtóban, nehogy véletlenül ki akarjon rontani.

Végül James az italokhoz lépett és egy pohárba jeget dobált, majd töltött magának egy whiskyt.

– Italt? – fordult a többiekhez, mikor azok nem válaszoltak, Chris megvonta a vállát és elfogadott egyet.

– Mi ez a kis baráti összejövetel? – kérdezte, ahogy a másik vadász leült és őt is hellyel kínálta. Lily mellé lépett, majd az ő kanapéjának a másik végében foglalt helyet. Nick nem mozdult.

– Én is kérdezhetném – felelt James. – Mit keresel itt?

– Mondom, hogy jól érezni jöttem magamat – mosolyodott el Chris és belekortyolt az italába. – Küldtek meghívót még a szüleim révén.

– Az öcsédet is szórakozni hoztad?

– Mostanában sokat veszekedtünk, gondoltam, jó lenne kiengedni kicsit a gőzt – válaszolta.

– Ugye tudod, hogy hazudik? – kérdezte Lily, és egy lusta pillantással átvándorolt a tekintette Jamesre.

– Persze, hogy tudom – hárította el a vadász egykedvűen. Sose kedvelték egymást, egyik tanítványával se bírták egymást, úgy tűnik, kötelezték rá őket, hogy együtt dolgozzanak. Saiker semmit sem akart a véletlenre bízni.

– És ti? Én naiv még azt hittem, hogy a lakás tetszett, de gondolom a tulaj tagja volt a klubnak? Vagy netán tévedek? – hagyta szónélkül a közjátékot Chris.

– Tudtad, hogy itt leszek – ráncolta a szemöldökét James. – Honnan?

– Éles szemem mindent lát – ironizált Chris.

– Felisz – suttogta James felismerve, hogy ki dobta fel. Egy pillanatra letaglózta a hír, látszott rajta a csalódottság, de csak egy másodpercre, hamar rendezte a vonásait.

– Sose bosszants fel egy nőt, mert te húzod a rövidebbet – jegyezte meg Chris, majd felállt. – Most ha nem bánjátok, mennem kell.

Elindult az ajtó felé, de Nick nem állt el az útból, Lily pedig felpattant és egy kardot fogott rá. Elfintorodott és feltartotta a kezét. A lányhoz fordult, aki hidegen pillantott rá vissza, régen nem így nézett rá. Sokkal bensőségesebb volt a viszonyuk, meglehetősen intim, legalábbis egy éjszakára, viszont a lánynak nemcsak vele, hanem a rabjával is, vele jóval tovább. Most úgy nézett rá, mint egy idegenre, akit egy pillanat alatt képes ledöfni. Tudta, hogy megtenné, sőt meg akarja tenni, főleg, ha tudja, nála van Tim. A pillantásából pedig látta, hogy biztos benne.

– Életben van – suttogta halkan, hogy csak Lily hallja. A lány egy pillanatra elbizonytalanodott, így meg tudta lepni. Megragadta a csuklóját és kicsavarta belőle a kardját, majd a földre lökte. Felkiáltott a fájdalomtól, de Chrisnek nem volt ideje tovább törődni vele.

Nick szinte azonnal kapcsolt és felé vetette magát, de elugrott az útjából, majd a szerzett fegyverrel a hátára csapott. Tudta, hogy a kardban két penge van, így előhívta a másikat és megvágta a fiú mindkét vádliját, aztán az ajtóhoz szaladt és felrántotta, de megtorpant.

– Francba! – leeresztette a fegyvert és hátrébb lépett. A démon besétált a szobába, az ajtó becsukódott mögötte.

– Azt hiszem, van egy díszvendégünk – mosolyodott el Saiker fagyosan. Lily mellélépett és a kitépte a kezéből a kardját.