20. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a 20. fejezetet. Remélem, tetszeni fog. Hogy telik az őszi szünet? Jól? Az a lényeg :D Sajnos lassan vége, de aztán hamar itt lesz a téli, nekem meg az első vizsgaidőszak :/ Sebaj, egyszer azon is túl kell esni. Remélem, hogy több szabadidőtök van, mint nekem és jól érzitek magatokat. 
De nem húzom tovább az időt, jöjjön a fejezet! ;)
Jó olvasását!

Puszi :)

20. fejezet

– Miért? – kérdezte Eric. Vicktorie már a konyhában állt, és mind ott voltak körülötte.
– Gondoltam, velem akarsz jönni, hátha találok valamit – vonta meg a vállát.
– Nézzük csak – kezdte a fiú –, el akarsz menni a régi székhelyükre, hogy nyomott keress, ami Jameshez vezet? Minek?
– Ő az egyetlen, aki esetleg megmondhatja, hogy juthatok le a pokolba – magyarázta Vick. – Nem feltétlen kell ő, bármelyikük megteszi, mindenki nem lehet a pokolban. Ha eleget ölök meg, úgyis előbújik.
– Voltam ott, nincs ott semmi – rázta meg a fejét Eric.
– Csak nem tudod, hogy hol keresd, amikor legutóbb ott jártam, hallottam valakit, visszajárnak.
– Mit akarsz valójában? – kérdezte. – Egy-két emberéért nem fog előbújni. Nem az a fajta, aki sajnálja a halálukat.
– Volt vele egy lány – folytatta Vicktorie –, Emily. Ő valahogy más volt. Nemcsak egy az emberei közül, valami több. Kellett Jamesnek. Őt akarom elkapni.
– Emily? – kérdezett vissza Eric meglepetten. – Biztos Emilynek hívták?
– Igen, miért?
– Ez nem a valódi neve – jelentette ki a fiú.
– Miért? – ráncolta a szemöldökét a vámpír értetlenül.
– Mert az anyánkat is így hívták.
– Nem meglepő, nagyon érdeklődött Chris iránt – állapította meg Vick.
– Szerintem ott volt a támadáskor – szólt közbe Lisa. – Akit elkapott Chris, és kicserélt velem. Egy fekete hajú, alacsony lány.
– Ő az – bólintott Vicktorie. – Nos velem jössz?
Eric nem válaszolt. Látszott, hogy őrlődik. Menni akart, de nem mehetett, veszélyeztette volna a szabadságát. Aztán Lisára nézett, a barna szemek az övébe fúródtak. A lány látta, hogy döntött, és nagyon rosszat sejtett. Egy pillanattal később ellökte magát a pulttól, és az emelet felé indult.
– Mit csinálsz? – fordult utána Felisz aggódva.
– Megyek – válaszolt Eric megtorpanva.
– És mit tervezel, mit mondasz a Tanácsnak? Leugrottál a boltba kenyérért? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Alex.
– Nem érdekel a Tanács.
– Téged lehet, hogy nem, de minket igen – állta el az útját az öccse. – Be fognak újra zárni.
– Nem érdekel, Alex – rázta meg a fejét. – Chrisről van szó. Nem állíthatsz meg.
– Ugye tudod, hogy nem azért engedtek ki, mert nem volt más választásuk, nem Crusader jó szívén múlt.
– Alex – szólt rá Felisz és Rosie egyszerre erélyesen.
– Jobb, ha tudja – nézett a húgaira, majd legjobb barátjára.
– Miről beszélsz? – kérdezte Eric gyanakodva, már amikor Crusader említette a nevelőszüleit, akkor sejtette, hogy valami nincs rendben.
– Apa alkut kötött Crusaderrel – folytatta a fiú. – Megígérte, hogy mindenben támogatja, cserébe, ha kienged téged. Ha megszegi a szavát, azonnal lecsuknak. Szerinted miért vagy házi őrizetben? És ha elmész is, újra le fog csukatni, és apának már nincs semmije, amit felajánlhat érted, esküt tett, muszáj tartania a szavát. Ha elmész Crusader két legyet üt egy csapásra. Te rács mögött leszel, apa már így sem teheti azt, amit jónak lát. Csak arra vár, hogy elszúrd. Legalább ezt vedd figyelembe, ha mást nem is.
Eric hátrábblépett, a fejét lehajtotta, a kezeit a tarkójára nyomta. Mély lélegzetet vett, majd hangosan, lassan kifújta, aztán Vicktorie felé fordult.
– Nem mehetek veled, sajnálom – mondta halkan, és legyőzötten. – Josht nem keverem még nagyobb bajba. Nem tehetem.
– Ezért veszélyes kötődni – biccentett Vick. – Annyi éve megtanultam már, mégse tudom betartani. Ha találok valamit, értesítelek.
Eric biccentett, de látszott, hogy nagyon csalódott, hogy nem mehet. Alex figyelte egy darabig a bátyját, majd a távozni készülő vámpírra kapta a tekintetét, és utána szólt.
– Várj! – Vicktorie meglepetten fordult hátra. – Veled megyek.
Alex már indult is az emeletre, kettesével szedte a lépcsőfokokat, hogy gyorsabban fenn legyen, és már el is tűnt a szobájában. Felisz és Rosie követték a mozgását, majd összenéztek, és egyszerre indultak ők is felfelé. Eric meglepetten Lisára nézett, de ő csak tanácstalanul széttárta a karjait. Fogalma sem volt, mire készülnek.
A fiú hamar visszatért. Átötözött, egy sötét nadrágot, és egy szintén sötét vékony dzsekit vett fel. Az övén négy kard lógott összecsukva. Az arcán a szokásos bohókás vigyora játszott.
– Mehetünk – biccentett a szőke lány felé, de Eric az útját állta.
– Mit csinálsz? – kérdezte idegesen.
– Gondoltam, hogy ez most nem hivatalos, így a köpenyem bátorkodtam nem felvenni.
– Nem úgy értem – rázta meg a fejét. – Hová mész?
– Segítek Vicktorienak előkeríteni Christ – vonta meg a vállát. – Miért?
– Tudod, hogy sosem kérném ezt tőled.
Alex a bátyja szemébe nézett, majd bólintott. A vállára tette a kezét, mielőtt megszólalt.
– Tudom – mondta. – De azt is tudom, hogy te is megtennéd értem, ha én nem mehetnék sehová. Vicktorienak pedig kell egy hátvéd.
– Veszélyes lehet – erősködött Eric.
– Ha eddig melletted túléltem komolyabb sérülés nélkül, ez semmi se lesz – vigyorodott el Alex magabiztosan. – Bízol bennem?
A fiú kérdőn felvonta a szemöldökét, kinyújtotta a karját, és várta, hogy a bátyja belecsapjon. Eric is elmosolyodott, és megfogta a legjobb barátja karját, majd megölelték egymást. Alex megpaskolta a vállát, és már el is váltak. Indulni készült, de addigra a lányok is visszatértek.
– Ugye nem gondoltad, hogy nélkülünk elmész? – kérdezte Felisz karba tett kézzel vádlón nézve a bátyjára.
– Jönni akartok? – emelkedett meg kérdőn a szemöldöke. – De hát utálod Christ.
– Ezt Eric miatt teszem – indult el lefelé a lépcsőn.
Mindketten hasonlóan öltöztek fel, mint Alex. Fekete testhez simuló nadrágot viseltek, és fekete pulcsit. Felisznek bakancs volt a lábán és összekötötte a haját, még Rosie vörös lobbonca szabadon kunkorodott, és bőrcsizmát vett fel. Ők is több kardot csatoltak az öveikre, Rosieén volt még valami, összezárva. Lisa egy íjra tippelt, nem volt sokkal nagyobb így, mint a kardok, amiket a többiek viseltek.
Mindketten lejöttek a lépcsőn, és már indultak is az ajtóhoz.
– Engem nem is kérdeztek, hogy jöhettek-e egyáltalán? – kérdezte Vicktorie.
– Nem – vágta rá Felisz, majd Lisához fordult. – Vigyázz rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget, amíg elvagyunk!
– Nem lesz gond – mosolyodott el kedvesen, Felisz pedig viszonozta. Eric meglepetten kapkodta a tekintetét a két lány között.
– Mióta vagytok újra jóban? – kérdezte végül.
– Sokáig nem voltál itt – vonta meg a vállát Lisa. – Változtak a dolgok.
– Hm – töprengett el a fiú –, érdekes. Ha legközelebb összevesztek, hamarabb tetetem magam hűvösre.
– Menjünk – mondta Rosie. – Ha látok egy nephilimvadászt, kicsipkézem a seggét.

Vicktorie ment elől, mellette egy lépéssel lemaradva Alex, mögöttük pedig Felisz és Rosie. Egyikük se szólt, még a fiú se beszélt, ami tőle nagyon szokatlan volt. Mindhármuk kezében már ott volt a kard, de nem nyitották ki, csak felkészültek a lehetséges veszélyre.
Felisz gyanakvó tekintettel kísérte végig a vámpír minden lépését, le sem vette róla a szemét. Várta, hogy mikor fordul ellenük. Még egy karót is hozott magával, a bakancsába rejtette. Rosie sem kedvelte különösebben Vicktoriet, de ő közel sem volt annyira gyanakvó, mint a nővére. Christ anno ez a lány rabolta el tőlük, pedig mellettük lett volna a helye. Haza kellett volna mennie velük, hogy együtt lehessenek, de jött Vick, és elcsalta, kitudja, mit mondhatott neki, hogy vele ment. Rosie azóta is haragudott rá, azért a döntéséért, és a lányra is, de még Chrisnek meg tudott bocsátani, addig a vámpírnak soha.
Hamar megérkeztek a régi házhoz, amit kerestek. Vicktorie jól ismerte a járást, így nem volt nehéz megtalálni. Mind a négyen beléptek, az előtérben Alex feléjük fordult, hogy mondjon valamit.
– Rendben – suttogta halkan. – Szétválunk, hogy gyorsabban végezzük.
– Mi? Nem – ellenkezett Felisz. – Együtt kell maradnunk.
– Felisz – kezdte a bátyja –, te mész Rosieval az emeletre. Én pedig Vicktorieval szétnézek itt.
– Nem hagylak egyedül vele – bökött a vámpír felé a kardjával.
– De igen, mert ha te mész vele, az első hirtelen mozdulatra leszúrod – érvelt Alex. – Nem lesz semmi gond.
Felisz tehetetlenül felsóhajtott, majd leguggolt, kivette a bakancsából a karót, és a bátyja kezébe nyomta.
– Ez legyen nálad. – Aztán már indult is felfelé a lépcsőn Rosieval a nyomában. Alex annyira meglepődött, hogy pislogni is elfelejtett, amikor feleszmélt, a húgai már messze jártak.
– Nem nagyon bírnak engem – jegyezte meg Vicktorie.
– Nem, nem igazán – rázta a fejét Alex.

19. fejezet

Sziasztok!

Megérkezett a legújabb fejezet. Annyira nem is volt hosszú ez a két hét, igaz? Hamar eltelt, és már itt is a 19.
Remélem, hogy tetszeni fog és kapok pár szót hozzá. Abban is bízom, hogy a google+ nem fog most is szemétkedni és engedi majd megosztani :/
De nem dumálok tovább. Jó olvasást!

Puszi :)

19. fejezet

– Remélem, vetettek melegítőt is – lépett ki az ajtón Eric, majd lesietett a lányokhoz, és átvette a szatyrokat.
– Melegítőt minek? – kérdezte Rosie gyanakodva. – Várj, te kis sem jöhetsz a házból. Mit csinálsz itt?
Eric rejtélyesen elmosolyodott, de figyelmen kívül hagyta a második kérdést, csak az elsőre válaszolt. 
– Hát Lisának szüksége lesz rá, farmerben nem túl élvezetes edzeni.
– Edzeni? – kerekedett el az említett szeme. – Miért edzenék?
– Mert úgy ütsz, mint egy lány – felelte vigyorogva, közben kinyitotta az ajtót, és előre engedte őket.
– Persze, hogy úgy ütök, hiszen lány vagyok – felelte sértetten.
– Látom, elmondta a nagy tervét – kacsintott rá Alex a konyhából, éppen üdítőt ivott.
– Úgy ütsz, mint egy ember lány, nem úgy, mint egy nephilim – javította ki magát Eric. – És amúgy is unatkozom.
– Vigyázz vele, hajcsár tud lenni – súgta halkan a fülébe Alex, ahogy elment mellette, az emeletre tartott.
– Csak az alapokat tanítom meg, hogy megvédhesd magad – magyarázta Eric. – Olyan helyzetekben például, mint amikor hátulról lefognak.
– Nem fogok neked a levegőben szállva rúgni, mint Bruce Lee – tette karba a kezét a mellén Lisa.
– Nem is számítottam rá – ült le az asztalhoz az egyik székre. – Később is hasznát vennéd, mondjuk ha meg akarnak erőszakolni.
– Maximum te jelentesz rám ilyen veszélyt – vágott vissza incselkedve.
– Á, nem folyamodom erőszakhoz, csak bevetem a csáberőm – mosolyodott el féloldalas, és rákacsintott, Lisa pedig megforgatta a szemeit.
– Igaza lehet – szólt közbe Rosie. – Az alapok sosem árthatnak. Jelenleg elég sokat vagy tűz közelben.
– Már te is mellé állsz? – háborodott fel Lisa.
– Nem, csak úgy gondolom, hogy ez hasznos – vonta meg a vállát a vörös nephilim. – Én is végigcsináltam, és az enyém tuti durvább volt.
– Ne aggódj – heccelte tovább –, gyengéd leszek.
– Menj a francba! – lökött egyet rajta Lisa, de a fiú nevetve elkapta, és az ölébe rántotta.
– Eric vendéged jött – kiáltotta le Alex, majd levágtázott a lépcsőről, nyomába Johnnal, bár neki közel sem volt annyira sietős.
– Hagyd, kitalálom – intette le fáradtan. – Lemostad a kocsit?
– Majdnem, behoztam a lányok csomagját, de ez egy jó ötlet, kösz a tippet – vigyorgott rá gúnyosan Eric. John felsóhajtott, és megrázta a fejét.
– Kivitted a szemetet, behoztad a postát, lenyírtad a füvet – sorolta a fiú. – Meddig játszod még ezt az ostoba játékot?
– Ameddig élvezem.
– Hogy én mennyire gyűlöllek – fordult meg, és visszaindult a teleporthoz.
– Mi volt ez? – kérdezte Rosie, amint bezáródott a könyvtár ajtaja.
– Eric játszik, ugráltatja, ha elhagyja a házat, azonnal jön – vonta meg a vállát nevetve Alex. – Láttátok volna először, John úgy rohant át, mintha engedélyt kapott volna rá, hogy lefejezze, aztán meg beleütközött. Látnotok kellett volna a képét – csapkodta a térdét nevetés közben.
– Érett viselkedés – jegyezte meg Lisa, még mindig az ölében ülve.
– Hé, mondtam, hogy unatkozom – bökte oldalba Eric, mire a lány sikkantva megugrott az ölében. – De tudok más elfoglaltságot is – suttogta a fülébe.
– Néha csodálkozom rajta, hogy szóba állok veled – rázta meg a fejét rosszallóan. – Másra nem tudsz gondolni?
– Tinédzser srác vagyok, mit vársz tőlem? – Majd megenyhült arca, és felmosolygott rá. – Rád gondolok legszívesebben.
– Fú, ez már csöpög – rondított bele Rosie.
– Ja, nagyon nyálas – értett egyet Alex.
– Ó, fogjátok be! – szólt rájuk Lisa nevetve. – Most mi lesz? – kérdezte aztán.
– Most felmegyünk, és még egyszer felveszed a ruhákat, látni akarom őket – tapsikolt Rosie, és megragadta a karját, hogy felrángassa az emeletre.
– Ti mit csináltok? – kérdezte Lisa visszafordulva a srácokhoz, egy pillanatra visszafogva az aprócska barátnőjét.
– Én lemosom a kocsit – indult el Eric elégedett mosollyal az udvarra.
– Most tényleg? – mutatott utána Lisa.
– Imádja, hogy John állandóan ide szaladgál – vonta meg a vállát Alex és beleharapott egy almába. – Valami perverz élvezetet lát benne, hogy szívathatja.
– És te vele mész?
– Várom a kiborulását, jelenleg elég jól játszik, de a végén mindig ugyanaz történik – indult el kifelé. – Felgyülemlenek a dolgok, és kitörnek. Akkor pedig tör-zúz, és nem akarom, hogy a kocsi lássa kárát.

Lisa követte Rosie-t a szobájába. A szatyrokat ledobták az ágyra, és azonnal válogatni kezdtek.
Bár a barátnője eléggé beleszólt abba, hogy mit is vegyen, de azért vásároltak olyan ruhákat is, amiket ő akart. Először egy farmerbe, és egy türkizkék pólóba bújt. Minta nélküli volt, átlagos, testhez simuló, nem feltűnő, ahogy ő szerette. Aztán egy fehér nadrágba, és egy citromsárga pólóba. Rosie úgy gondolta, hogy nyáriasítania kell ruhatárát. Túl sok sötét, és vastag ruhája volt a barátnője szerint, nem nyárra való. Lisát sosem érdekelte különösebben a divat, mindig azt vette fel, ami tetszett neki, és ami kényelmes volt. De Rosie-val megegyeztek, mindketten engedtek egy kicsit. A nephilim beleegyezett pár darab egyszerűbb ruhába. Még Lisa vett pár olyat, ami jobban követte a divatot. Bár már úgy is tudta, melyikeket fogja többször hordani.
– Ezt a fehér felsőt ezzel a színes szoknyával vedd fel – adta át az ujjatlan toppot, és a szoknyát, amin színes, sárga, lila és kék virágok voltak fekete alapon, aztán gyorsan átöltözött.
– Hát nem is tudom – fordult körbe Rosie előtt –, én még mindig úgy gondolom, hogy ez nem az én stílusom.
– Á – intette le a lány. – Nőiesebben kellene öltözködnöd.
– De ha nem akarok? – kérdezte, miközben nagyon szerencsétlennek érezte magát ebben a szerelésben. – A kényelmes ruháimat szeretem.
– Hát pedig akarnod kell – tolta a tükör elé Rosie. – Nézd meg, nagyon jól áll. Idehívjam Ericet, hogy lásd, ahogy leesik az álla?
Lisa elmosolyodott, és párszor körbefordult, de sehogy sem tartotta igazinak. Műnek, megjátszottnak érezte magát benne, mintha nem is ő lenne. Bár azt be kellett látnia, hogy tényleg jól nézett ki benne. Rosie értett hozzá, semmi kétség, de ő nem akart magán változtatni. Még emlékezett arra, mit mondott Eric, amikor a lány öltöztette fel.
"– Tetszik?
– Igen, de a valódi Lisa jobban."
– Lisa, hahó – csettintettek az orra előtt. – Föld hívja Lisát. Hahó!
– Bocs – rázta meg a fejét a lány. – Csak elkalandoztam.
– Min gondolkoztál? – kérdezte kíváncsian.
– Semmi fontoson – vonta meg a vállát. – Csak azon, ahogy idekeveredtem.
– Én örülök, hogy idekeveredtél – mosolygott rá Rosie őszintén.
– Köszönöm – viszonozta a mosolyt –, vannak jó oldalai is.
– Megoldjuk, hidd el – simított végig a karján együtt érzően. – Eric kitalál valamit, ha ő nem, akkor Jason.
– Talán – felelte nem túl meggyőzően Lisa. – Jason kész rejtély.
– Az, de ettől olyan érdekes, nem? – Rosie csilingelően felnevetett, majd átölelte Lisát. – Senki sem tudja, mit csinál, és miért.
– Mindig ilyen volt?
– Sosem volt átlagos, és mindig voltak furcsa dolgai – vonta meg a vállát ismét. – Én már ilyennek ismertem meg, de állítólag nem volt mindig ilyen. Elvesztette egy barátját vagy mi, de sosem mondta meg, hogy ki volt az. 
– Érdekes, talán...
De nem fejezhette be, mert csöngettek, majd pár pillanattal később egy felháborodott kiáltás hallatszott lentről.
– Mit keresel te itt? – hallották meg Felisz hangját. Rosieval összenéztek, majd feltépték az ajtót, és lerohantak a lépcsőn. Addigra már a lány kivont karddal állt az ajtóban, de Lisáék nem láthatták, kijött.
 – Felisz? – kérdezte Rosie, de nem válaszolt.
– Nyugi kislány, nem balhézni jöttem – ismerte fel Lisa a vámpír hangját. – Csak Ericet keresem.
– Nincs itt – tartotta továbbra is maga elé Felisz a kardot. Közben Rosie visszafordult az emeletre, és ő is visszatért pár fegyverrel.
– Tudom, hogy itt van, érzem – gúnyolódott Vicktorie. – Ereszd le azt a játékszert, mielőtt megsérül valaki.
– Tűnj innen! – lépett felé Felisz. – Elég nagy bajba keverted már így is.
– Hogy én? – nevetett fel hitetlenül Vick. – Ő keresett meg engem. Hát nem mondta el?
– Felisz – hallatszott Eric hangja a hátsó ajtó felől, Alexszel jött be a házba. – Engedd le a kardot.
– Miért tenném? – kérdezte Felisz hátra se nézve. – Ez egy vámpír.
– Egy vámpír, aki nem bántja az embereket – lépett közelebb Eric lassan. – Nem ölheted meg, tiltja a törvény.
– Belőled ivott – felelte dacosan.
– Mi? – hökkent meg a fiú, és a legjobb barátjára nézett, aki értetlenül megvonta a vállát.
– Nem ő mondta el – rázta meg a fejét hátra se nézve. – Lisa volt.
Eric megelégelte, Felisz mellélépett, és egy gyors mozdulattal kicsavarta a kezéből a kardot. A lány meglepődött, és felkiáltott.
– Mondtam, hogy tedd le – csukta össze. – Mit akarsz? – fordult a vámpír felé.
– Hogy velem gyere – biccentett felé Vicktorie.

18. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet. De két dolgot szeretnék még előbb elmondani, egy jó hír és egy rossz. Kezdem a jóval: A héten 1 éves lett a blog! Köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvasta és olvassa is a folytatást. :) Imádlak titeket, mert bár nem sokan írtok, a megnyitásokat látom és azért kapok egy kevéske visszajelzést a tetszett- gombokkal is, szóval Köszönöm!
A másik, a rossz hír: Sajnos nem haladok úgy a folytatással, ahogy kellene, nincs időm nagyon írni, ezért (hogy nehogy véletlenül beérjem magam itt a blogon és még többet kelljen várnotok egy-egy fejezetre) két hetente fogtok kapni újat. Sajnálom, ne haragudjatok! Köszönöm a megértést, bocsi a kellemetlenségért.
De addig is itt az új fejezet és két hét múlva jön az újabb, hamar elrepül az! ;)

Puszi :)

18. fejezet

Eric miután letusolt, lement a földszintre, de ott csak a nevelőanyját találta a konyhába. Nem vett fel mást csak nadrágot, a hajából még csöpögött a víz, egy törülközővel éppen dörzsölte, és próbálta megszárítani. Megtorpant, ahogy meglátta az asszonyt. A konyhaszekrénynek támaszkodott, egy kés volt a kezében, mellette zöldségek pihentek pucolásra várva. Stephanie válla finoman rázkódott, sírt.
A fiú végigment a lépcsőn, rettentően sajnálta, ahogy nemrég viselkedett vele. A nő mögé settenkedett, és a vállára támasztotta az állát. Kisebb volt nála sokkal, ezért össze kellett görnyednie. Amikor kisgyerek volt gyakran csinálta ezt, csak akkor a derekára, vagy a hasára hajtotta a fejét. Stephanie összerezzent, és gyorsan megtörölte az arcát.
– Szeretnél valami különlegeset enni? – lépett el a fiútól a mosogatóhoz, de nem nézett rá hátra.
– Csak szeretnék bocsánatot kérni – dőlt neki a pultnak Eric, és felvett egy krumplit a pultról, és azzal szórakozott.
– Mit csinálsz? – nézett oda hirtelen Stephanie. – Nincs bekötve a kezed, az pedig földes.
Megragadta a fiú sérült kezét, és azonnal a csap alá tartotta, hogy kitisztítsa.
– Olyan környezet után, nehogy már itthon fertőződjön el a sebed – rázta a fejét, miközben az orra alatt mormogott. – Lisa mondta, hogy nem figyelsz rá, dehogy ennyire.
Eric elmosolyodott, és hagyta, hogy az aprócska asszony elővegye az elsősegély dobozát, fertőtlenítse és szépen bekötözze a sebét. Ügyesen, gyakorlottan mozogtak az ujjai, sokszor ellátta már egyik-másik gyermekét. Nemcsak rosszak voltak, és állandóan megsérültek, hanem még a kiképzések is ott voltak. Gyakran megvágták, megütötték egymást, néha saját magukat is.
Hamar végzett, aztán pedig a zöldségekhez fordult, hogy megpucolja őket. Nem szólt, és nem nézett a fiúra. Eric pedig a kiabálásnál is jobban utálta, ha nem veszik őt figyelembe.
– Haragszol? – kérdezte halkan. A hangja rekedt volt, és régebben el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire kétségbe tudná ejteni a nevelőanyja haragja. Sosem tudta kezelni az ilyen helyzeteket, ez most se volt másképp.
– Nem haragszom rád, Eric – fordult felé sóhajtva Stephanie. – Hogy is haragudhatnék rád? – tette fel a kérdést, de választ nem várt rá. – A fiam vagy, még akkor is, ha én sosem leszek az anyukád.
– Stephanie – kezdte, de a nő leintette.
– Ami nem megy, azt nem kell erőltetni – mosolygott szelíden. – Volt egy édesanyád, akit szerettél, sose akarnám átvenni a helyét.
Végigsimított a fia arcán, megigazította a haját, ami össze-visszaállt, és egy csókot nyomott a homlokára.
– De régen hagytad már ezt – mosolyodott el az asszony.
– Most ki kellett engesztelnem téged – villantotta fel a szokásos csibészes mosolyát, Steph felnevetett, és rosszallóan megrázta a fejét.
– Menj vegyél fel valamit, és szárítsd meg a hajad valahogy, nehogy megfázz nekem – hessegette el a fiút a konyhából Stephanie.
– Igenis, anya – adott egy puszit az arcára Eric, majd felrohant az emeletre. A lépcső felénél tartott, amikor leesett neki, hogy mit mondott. Visszafordult, és lemosolygott az asszonyra. Stephanie szemei könnybe lábadtak ismét, és meghatottan nézett fel rá. Teljesen véletlenül, szívből mondta ki, magát is meglepve, de mint attól félt, nem nehezebb, hanem sokkal könnyebb lett minden. Mintha óriási súlyt cipelt volna eddig, és most lerakta végre a terhét.

Felment a szobájába, és keresett magának egy pólót, majd átsietett Lisához. Bekopogott, de válasz nem érkezett, úgyhogy benyitott. Amint kinyílt az ajtó valami felé repült. Elfeledkezve a jobb keze sérüléséről, reflexből elkapta. Felszisszent, ahogy a kemény tárgy beleütközött.
– Megérdemled – mondta rögtön Lisa, aki szemben állt az ajtóval.
– Nem tagadom – lépett be, és visszaadta a cipőt. – De mi van, ha nem én vagyok? Esetleg Rosie?
– Én biztos nem – szólt ki a fürdőszobából az említett lány, és kiintegetett Ericnek, majd folytatta a haja feltűzését.
– Rajtad kívül két ember jöhetett volna. Felisz elkapja, Alexnek meg nem árt, ha fejbe kólintják – vonta meg a vállát Lisa.
– Ne bántsd szegényt, így is ütődött – rázta meg a fejét nevetve. Leült a lány ágyára, ő pedig követte. Végigsimított a combján, majd rajta nyugtatta a kezét. Lisa elpirult, mást nem reagált a közeledésére, de legalább el se lökte magától. – Haragszol? – hajolt közelebb, a vállára hajtotta a fejét, és onnan nézett fel nagy szemekkel rá. Mindig is tudott hízelegni, ez családi vonás volt, az apjuktól örökölték mindketten.
– Ennyivel nem intézed el, nehogy azt hidd – fordult el direkt.
– Biztos? – kérdezte, és csibészes féloldalas mosolyra húzódott a szája. A lány hasára fektette a kezét, és elkezdte csikizni. Lisa felsikított, és vonaglani kezdet a kezei közt.
– Hagyd abba! Ne! – sikoltozta, és próbált menekülni, de a fiú átvette rajta a lábait, és a csípőjére ült, nem hagyva egérutat. Lisa a mellkasát kezdte ütögetni, úgy próbálva lelökni magáról, reménytelen próbálkozás volt. Eric megragadta mindkét csuklóját, és az ágyra szegezte. Mindketten kifulladva pihegtek. A barna szemek csillogtak, ahogy belenézett, puha, eperszínű ajkairól lefagyott a mosoly, és lassan szétnyíltak, mintha mondani akarna valamit, de mégsem tette. A pillantásával a lány száját fixírozta, aztán pedig már lentebb is hajolt, és megcsókolta. Az íze olyan volt, mint mindig. A legédesebb eper, amit valaha kóstolt. Lisa kihúzta a kezeit a markából, arra számított, hogy majd ellöki magától, de nem azt tette. A nyakába csimpaszkodott, és úgy húzta magához közelebb, majd a még mindig vizes hajába túrt. Eric belemosolyogott a csókjukba, de valaki megköszörülte a torkát mögöttük. Mindketten a hang irányába kapták a fejüket. Rosie dőlt a fürdőszobába vezető ajtónak mindentudó mosollyal az arcán.
– Azt hiszem, valamiről megfeledkeztetek – mondta vigyorogva. – Vagyis inkább valakiről.
Legördült Lisáról, és a húgára nézett.
– Egyébként mire készültök? – kérdezte Rosie-tól.
– Vásárolni akartam vinni, de azt hiszem, napoljuk a dolgot.
– Miért? – kérdezte értetlenül. – Mert itt vagyok? Le is léphetek.
– Azért mert nem bírsz magaddal – nevetett fel Rosie.
– Igen? – Eric felpattant az ágyból, megragadta a húgát, és egy barackot nyomott a fejére.
– Most tönkretetted a frizurám – húzta fel az orrát sértetten a vörös hajú lány.
– Uram atyám, mit tettem? – játszotta meg a kétségbeesettet Eric. – Menjetek vásárolni, jót tesz a kikapcsolódás – váltott komolyabb hangnemre ismét a fiú.
– Veled mi lesz? – kérdezte Lisa, aki egy ideje már nem szólalt meg.
– Alszom egyet – vonta meg a vállát. – Hiányzott az ágyam.
– Még maradhattok, úgyis csak ebéd után akartunk indulni – lépett az ajtóhoz Rosie. – Addig legalább lesz időm újra megcsinálni a hajam – nyújtott nyelvet a bátyjára, majd kihátrált az ajtón.
Eric mosolygott, de a mosolya csak addig tartott, amíg az ajtó be nem csukódott, aztán lehervadt. Lisa felült, és óvatosan a karjához ért.
– Mi nyomaszt ennyire? – suttogta, és végigsimított az arcán. Öt napja nem tudott borotválkozni, már eléggé érezhető volt a borostája, ettől kissé ápolatlan tűnt, de nem tette kevésbé vonzóvá. Kellemesen csikarta végig az érzékeny bőrét, libabőrös lett a karja az érzéstől.
– Semmi, csak fáradt vagyok – mosolygott rá Eric. Lisa hosszasan figyelte a műmosolyt, de nem szólt rá semmit, csak közelebb húzódott hozzá. A kezei közé fogta a fiú jobbját, és megforgatta. Új kötés volt rajta. Az anyag fehér volt, és makulátlan. Ügyesen kötözték rá, biztosan nem magának csinálta. Aztán a csuklójára kúsztak az ujjai. A fura jelek még mindig ott éktelenkedtek a bőrén, mint valami billog. Eric követte a szemével a vékony ujjak mozgását, amik végigrajzolták a jeleket, aztán Lisa ránézett. A szemhéja félig le volt eresztve, a hosszú szempillái majdnem a szeme alatt lévő karikákat seperték. Ő még mindig a csuklóján lévő írást nézte.
– Mit jelent? – kérdezte Lisa, a hangja rekedt volt, megköszörülte a torkát.
– Azt, hogy házi őrizetbe vagyok – Eric hangjába újból visszatért a düh, és a pillantása is úgy lángolt, mint amikor hazajöttek. – Ha kilépek a házból, riasztja a Tanács embereit. Már ha csak a küszöböt átlépem.
– Nem mehetsz sehová? – kerekedett el a lány szeme.
– Amíg ez rajtam van nem, vagyis nem tart vissza, de ha Crusader megtalál biztos visszadug a börtönbe.
– Eric – suttogta a lány.
– Igen?
– Hagy gyógyítsalak meg – kérte ismét.
– Lisa ezt már megbeszéltük – sóhajtott fel. – Nem jó ötlet. Ha megtudják, miket tudsz...
– Mégis honnan tudnák meg? – vágott közbe Lisa. – Hacsak te nem mondod el, nem fogják megtudni.
– Tudod, hogy sosem mondanám el – suttogta.
– Akkor nincs mitől félnünk – kezdte el kibogozni a kötést.