Befejezett történet!

2014. február 22., szombat

23. fejezet

Sziasztok:)

Megérkeztem a 23. fejezettel. Van benne Eric meg Lisa, és még Chris is, bár biztos többre számítottatok:D Mindjárt kiderül, hogy mi van a házban.
Remélem, tetszeni fog. Nem is húzom tovább az időd.
Jó olvasást!:)

Puszi:)

23. fejezet

 Valahogy olyan más volt a házuk, olyan csendes és elhagyatott. A kertben a fű, ahogy mindig, most is tökéletesen le volt vágva, virágok nem voltak, az apja sosem volt az a kertészkedő típus, ahogy ő sem. Látszott, hogy nincs feleség a háznál, hogy csak ketten vannak egymásnak, amit Lisa sosem szégyellt, ahogy az apja munkáját se, hogy nem voltak túl gazdagok. Persze hiányzott neki az anyja, sajnálta, hogy sosem ismerhette meg, de szerette az apját. Mindent megadott neki, sosem hagyta, hogy bármiről is lemondjon, csak azért, mert ketten vannak, vagy, mert nem keres olyan jól, mint egy ügyvéd. Különösebb rend sem volt a ház körül. A ház előtt állt a kuka megtömve szeméttel, a verandán pedig égett a villany, ez különös volt, mert szinte sosem kapcsolják fel azt a lámpát. A garázsból pedig semmi hang se szűrődött ki, ez is meglepő, és még idegen is volt Lisa számára. Általában az apja ott volt a műhellyé alakított garázsban, és a kocsikat szerelte. Mindig lehetett hallani, ahogy szerel valamit. Kopácsolást, csiszolást, valamit mindig csinált. Bár Lisa nem sokszor volt bent, de az tudta, hogy az apja imádja a garázst, és az autókat. Összeszorult a gyomra, rossz érzése támadt. Talán Betty nem hazudott, és tényleg volt náluk, az apja pedig tényleg nem volt itthon, talán tényleg eltűnt, vagy rosszabb...
    Befelé indult a lakásba, hogy ott is körbenézzen. Az ajtó nyitva volt, halkan nyitott be, most nem kiáltotta el magát, mint, ahogy szokta, amikor hazaér a suliból. Az előtér is üres volt. Az apja kulcsai ott voltak az asztalon, ahogy mindig, ha itthon volt. Viszont az a két szál margaréta is ott volt még, de már elszáradtak, és senki nem dobta ki őket, azóta mióta ő elment. Halkan becsukta maga után az ajtót, és tovább lopakodott. Felfelé indult az emeletre. Először a saját szobáját nézte meg, mivel őt zaklatták, hátha ott hagytak valami nyomot, ha valami tényleg történt a házban, bár ebben már biztos volt, túl elhagyatottnak érezte, mintha eltűnt volna belőle az élet. A hideg futkosott a hátán, úgy érezte, mintha nem is otthon lenne, hanem egy idegen, hátborzongatóan ijesztő helyen. Lábujjhegyen ment az ajtóig, majd óvatosan benyitott. A szoba olyan volt, ahogy hagyta. Semmit se mozdítottak el, még az egyik szekrény ajtaja is nyitva volt, ő hagyta így, annyira sietett. Senki se járt itt azóta, hogy ő kiköltözött. Behúzta maga után az ajtót, majd leült az ágyára. Sikoltozni szeretett volna, csapkodni, és elrohanni, de valahogy az az érzése támadt, hogy valakik vannak még a lakásban. Mint aki karót nyelt, egyenesen ült az ágyon. Gondolkozni akart, de egyszerűen nem pörgött az agya, csak csendben pánikolt. Ijedten figyelte az ajtót, végül úgy döntött örökké úgysem maradhat a szobában, egyszer úgyis bejönnek, így újra kilépett a folyosóra. Elkezdet lefelé botorkálni, de mielőtt még elérte volna a lépcsőn, valaki megragadta hátulról, és berántotta az egyik szekrénybe, ami a falba volt építve. Egy kéz fogta be a száját, amint elkapta, de még így is egy artikulálatlan vészkiáltás hallatott. A szekrényben félhomály volt, csak az ajtórésen beszökő gyenge fény miatt látta a támadóját, aki maga felé fordította. Eric állt előtte, mutató ujját az ajkaira nyomta, jelezvén, hogy maradjon csendben. Lisa aprót bólintott, ekkor a fiú elengedte. Még ebben a helyzetben is bele tudott feledkezni a szépségében. Szőkésbarna haja, ebben a megvilágításban már szinte teljesen barnának tűnt, még a napfényben gyönyörűen szőkén szokott ragyogni. Az álla megfeszült, ahogy hallgatózott, a szemeit összehúzta apróra. De kizökkentették az álmodozásból, mert meg hallotta azt, amitől félt. Idegen léptek szaladtak fel a lépcsőn, álltak meg a tetején, és sorra benyitottak az összes szobába.
– Tudom, hogy hallottam valamit – mondta egy női hang ingerülten.
– Nincs itt senki – válaszolt egy férfi unottan. – Menjünk vissza.
    Eric a füléhez hajolt, és belesúgott: – Maradj itt! – majd kirontott a szekrényből.
– Ó, én már nem is számítok? – hallotta meg Lisa a hangját, amint szomorúságot mímelt.
    Egy pillanatig néma csend volt odakint, majd fém csattant fémen. Lisa habozott kicsit, majd kilesett a rejtekhelye mögül. Hárman voltak, két férfi és egy nő, bár egyikük sem lehetett több huszonötnél. A fiúnak nehéz volt a dolga, mert három kard csapásait kellett kivédenie. A nő felé suhintotta a fehér kardot, az felüvöltött, és hátratántorodott, de csak egy pillanatra esett ki a küzdelemből. Eric már éppen leszúrta az egyik férfit, amikor még egy fekete ruhás szaladt fel a lépcsőn. Mindegyik a fiúra vetette magát. Sorra védte ki a rázáporozó csapásokat, és fürgén ugrált el, emberfeletti sebességgel, előlük. De az egyik kiütötte a kezéből a kardot, ami a földre esve csúszott egy darabig, majd a korlát rácsai között leesett a földszintre. Eric szitkozódva nézett utána, majd fegyver nélkül hajolt el a kardok elől. Az egyik támadónak megragadta a csuklóját, és a falnak vágta, a fiú, pedig kábán zuhant a földre. Egy kiütve, de még mindig maradt kettő hátra, akik nem fáradtak el.
    Lisa kilépett a búvóhelyéről, és elővette a kardját. De nem vettek róla tudomást. Most vagy tudták kicsoda, és tudták, hogy nem ellenfél, vagy látszik rajta, hogy fogalma sincs, hogyan kell küzdeni, ami azért elég lehangoló a számára. Egyszer csak felkapott egy vázát, és Eric egyik támadójának vágta, az megszédült az ütés erejétől, és vérezni kezdet a tarkója, hátra nézett Lisára, vetett rá egy gyűlölködő pillantást, de utána rögtön újra suhintott a kardjával. A szőke fiú már nem tudott hova hátrálni, így felugrott a lépcsőkorlátra, úgy szaladt végig rajta, mintha nem is össz vissz 7 centi lenne, majd Lisa mellé érkezett az ellenség háta mögött, megragadta a lány kezét és lerángatta az emeletről. Odalent azonnal felkapta a kardját, és rögtön ki is védhetett egy kardcsapást. Lisát a háta mögé lökte, úgy próbálta védeni. Nagyon ügyes volt, és fürge, csak éppen nem volt ideje támadni, a védelem eléggé lefoglalta.
– Ha lesz rá lehetőséged, fuss – utasította a lányt védekezés közben.
– Nem hagylak itt – suttogta Lisa.
    Segíteni akart, csak attól félt, hogyha beleavatkozik, inkább útban lesz Ericnek, minthogy a hasznára válna. Igyekezett láthatatlan lenni, és a falhoz simult. A fegyvert még mindig a kezében szorongatta, de nem tudott vele mit tenni. Szabad volt az út az bejárati ajtóhoz, de nem akarta magára hagyni a fiút. Félt, hogy meghal. Bár azt is tudta, hogyha marad csak azt éri el, hogy ketten halnak meg, de még ez is jobb megoldásnak tűnt, minthogy egyedül maradjon.
    Eric felüvöltött hirtelen fájdalmában. A jobb, a kardforgató, keze már több apróbb sebből vérzett, de most a másikat az oldalára szorította. Az egyiknek sikerült megszúrni. Lisa annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy észre sem vette, melyiknek. Próbált még mindig védekezni, de egyre gyengébbek, és lassabbak voltak a csapásai.
– Menekülj! – kiáltott a lányra. – Menj már! – Lisa sírva elindult, de megtorpant az ajtónál. Ericnek eltorzult az arca a fájdalomtól. A bal kezét pedig gyorsan eláztatta a vére. Kiütötték a kezéből a kardot, és térdre kényszeríttették.
– Ne! – kiáltotta Lisa, felemelte a pengét, hogy nekik rontson, de nem volt rá szükség.
    Fehér fény villant végig a házon Lisától indulva. A nephilimvadászok eldobták a kardokat, mert azok megégették őket, majd sorban a torkukhoz kaptak, mintha fojtogatná őket valaki, nem kaptak levegőt, végül holtan borultak a földre. A fehér fény elhalt, csak Eric és ő maradtak életben. A fiú a falnak dőlt a fájdalomtól, és a vérveszteség okozta fáradtságtól. Lisa hozzá sietett. A holtak szájából apró patakokba gyűlve folyt elő a vér. Nem mozdultak többet, meghaltak. Vigyázva átlépte a mozdulatlan, élettelen testeket, majd térdre esett a fiú mellett. Eric szaggatottan lélegzett, de elmosolyodott, amikor meglátta a lányt.
– Tudsz te még meglepetést okozni, azt hiszem – suttogta rekedten. A mosolya Lisa arcára is mosolyt csalt egy pillanatra.
– Hagy nézzem! – fogta meg a fiú kezét, hogy elhúzza a vágásról.
– Nem hiszem, hogy jó ötlet. Elég csúnya, és mély vágás. Nehogy… – de nem fejezhette be, már szabaddá is tette a sebet. Elvette onnan a kezét, majd felhúzta a felsőjét. – Mit csinálsz? – kérdezte összeszorított foggal.
– Nyugalom, tudom, mit kell tennem. Bízz bennem! – mondta Lisa magabiztosan, és a sebre helyezte a kezét. Eric összerándult az érintés okozta fájdalomtól, de nem ellenkezett. Újabb fehér fény villant, csak sokkal gyengébben, a lány tenyeréből tört elő, és a fiút vette körbe ragyogással. Eric felnyögött, és a fájdalomtól megfeszült a teste Lisa tenyere alatt. Hátravetette a fejét, ökölbe szorult a keze, és folyamatosan fel-felszisszent a fájdalomtól. – Mindjárt vége – suttogta kellemes, de idegen hangon a lány.
    Igaza lett, a fény lassan elhalványult, majd kialudt és Eric is elernyedt a karjai közt. A csata közben is megizzadt, de most újra kiverte a víz az erőfeszítéstől, előre dőlt, egy pillanatra elvesztette az eszméletét, de Lisa elkapta. A haja összetapadt, a homloka síkos volt az izzadságtól, de nem volt semmi baja. Érezte a kezei alatt, hogy a fiú bőre újra sima, és sértetlen. Ő maga is csodálkozott, de valahogy mégis számított rá, hogy ez lesz. Tudta, mit kell tennie, valami belső hang megsúgta neki. Vezette az ösztöne, nem tudta megmagyarázni, hogy honnan tudta, és hogy hogyan volt rá képes, egyszerűen csak tudta. Talán soha többé nem csinál majd hasonlót, de ez most nem számított. Megmentette Eric életét, csak ez volt a fontos, nem fog meghalni csak azért, hogy őt védje.
    A fiú magához tért, és megtapogatta ő is a hasát, a csípője felett. Hitetlenkedve húzta végig többször is az ujjait a bőrén. A sebnek nyoma sem volt, még csak heg sem maradt utána. A bőre sima volt, mint előtte. Sok helyen csúfították már sebek után maradt hegek, de ez nem zavarta. Ilyen volt, az életével járt, de most heg sem maradt. Most már csak a kezein lévő vér volt rá a bizonyíték, hogy egyszer létezett az a vágás, és, hogy a lány meggyógyította. Pedig súlyos sérülés volt, úgy hitte, hogy ez volt az utolsó, amit beszerzett az ellenségeitől, és vége. Nem is remélte, hogy valaha elmegy még innen. Lisára emelte a barna szemeit, ámulat, öröm, de bizonytalanság is csillogott a szemeiben. – Hogy csináltad?
– Nem tudom, csak úgy jött – mondta Lisa, és leült szembe a földre, ő is falnak vetette a hátát, csak a szemköztinek. Elfáradt kicsit, nem volt egyszerű a gyógyítás, elvett az erejéből. – Csak tudtam, hogy meg tudom csinálni, és megcsináltam. Fogalmam sincs, hogy vagyok rá képes.
Előrébb hajolt, a tiszta kezével végig simított Lisa arcán, de végül meggondolta magát, csak a homlokát döntötte a lányénak – Megmentetted az életem – suttogta. – Köszönöm.
Pár pillanatig így maradtak, majd Eric újra megszólalt. – Menjünk, mielőtt újra megjelennek itt – felállt, magával húzva lányt is.
– Várj! – állította meg. – Valamit még meg akarok nézni.
    Lisa elindult a garázs felé, és kinyitotta az ajtót. Valami furcsa, rossz érzés ösztökélte erre. Muszáj volt megtudnia, hogy mi van a garázsban. Valahogy érezte, hogy valami rossz. Félve nyitotta ki az ajtót. Arra számított, hogy az apját találja ott megkínozva, vagy holtan, de nem. Az egész helyen terjengett a vér, és rothadás gyomorforgató szaga. Undorodva tette az orra elé a kezét. Eric is felnyögött mögötte a bűztől, és hasonlóan tett. Egy asztal állt a szobában, vörösre festette a rászáradt vér. Valami feketével volt az asztal lapjába vésve, de a sok mocsoktól nem lehetett már látni, hogy mi az. Megtorpant az ajtóban, nem tudott tovább menni. Nagyot nyelt, és próbálta visszatartani a hányást, ami kikívánkozott belőle. Öklendezni kezdet, de nem tudott mozdulni. A szemei újra és újra végigjárták a helyiséget. Különböző ormótlan, és véres kardok, tőrök, bárdok, és egyéb eszközök voltak a falakra akasztva, és szanaszét hagyva mindenhol a földön, ezek nem voltak megtisztítva, némelyiket legyek dongták körül. A falra pedig néhol vér fröccsent. Az asztalon nem volt más csak vér, és még több vér. Az ajtó mellett, pedig a falból két bilincs állt ki. Végül Eric megelégelte a nézelődést, megragadta a derekát, és kirántotta a helységből.
    A fiú falfehér volt, és látszott rajta, hogy rosszul van. Mélyeket lélegzett, és próbálta visszanyerni a gyomra felett az irányítást. Megrázta a fejét, mintha ezzel a mozdulattal simán elfelejtethetné magával azt, amit látott. Lisa fellélegzett, ahogy bezáródott mögötte az ajtó. Hasonlóan nézhetett ki, mint Eric, de idekint egyáltalán nem érezték a bent terjengő szagokat, és nem látták a vért sem. Semmi nyoma nem volt annak, amit bent találtak. Mindketten a falnak dőltek egymás mellett. Lisa megfogta a fiú kezét, nem zavarta, hogy véres, de valaminek meg kellett nyugtatnia. Eric nem húzta el, sőt megszorította a lány vékony, gyenge ujjait, amit szintén beszennyezett az ő vére. Forró volt az érintése, Lisanak még ebben a helyzetben is olyan érzés volt, mintha villámcsapás járná át a testét. Kellemesen megborzongott, és ő is megszorította a fiú kezét.
– Ez mi volt? – suttogta rekedten, és plafont bámulta. Ő is zaklatottan vette a levegőt.
– Őszintén? – kérdezett vissza a fiú. – Fogalmam sincs.
– De ez… ugye nem… – újra folyni kezdtek a könnyei, Eric magához szorította. – ugye nem az apámat kínozták itt meg? – kérdezte ijedten Lisa a könnyeivel küszködve.
– Nem, nem hiszem – vigasztalta Eric, és a hátát simogatta a lánynak a tiszta kezével, ugyanis a másikat még mindig szorongatta.
– Akkor mi az a sok vér? – mormolta a mellkasába temetett arccal.
– Még nem tudom, de kiderítem – ígérte meg Eric. Megszorította Lisa kezét, és visszahúzta az emeletre. Ott a leütött srác még mindig a földön feküdt, az ő szájából is vér szivárgott a padlóra. Eric lehajolt, és megnézte a pulzusát, majd lecsukta a szemeit, ő is meghalt. – Melyik szoba az apádé?
    Lisa remegő kézzel mutatott rá az egyik ajtóra. Abbahagyta a sírást, de még mindig rettegett. Eric az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Először nem láttak mást csak sötétséget, majd ahogy hozzá szokott a szemük, körbe tudtak nézni. Nem volt odabenn ágy, csak egy újabb asztal. Ez nem véres volt, hanem ébenfekete, furcsa jeleket karcoltak bele mindenhol, a lábakba úgy, mint a fiókokba, és az asztallapba. Egy fordított kereszt lógott felette a falon. Be voltak húzva a fekete függönyök, kizárva ezzel minden fényt. Gyertyák voltak az asztalon, és a sarkokban a földön is, mindegyik oldalán viaszcsíkok szilárdultak meg, de most egyik sem égett. Eric közelebb lépett az asztalhoz, végigfuttatta az ujjait a jeleken. Egy nagy rézedény volt még az asztalon, amit belül rászáradt vér csúfított. Kihúzta a fiókokat. Az elsőbe talált pár könyvet, amik a démonmágiával foglalkoztak, tele voltak az asztalon lévőhöz hasonló jelekkel, pentagrammákkal, démonidéző szövegekkel. A másodikban egy különleges tőr volt, angyal szárnyak díszítették, ezüstösen csillogott, nem démoni eredetű ezt ránézésre megállapította. Kivette, és megforgatta a keze között. Hűvös volt a fogása, de kellemes. Átjárta az energia, de nem démoni, kellemes, vibráló energia. Mellette feküdt még pár darab kő, amik kék fénnyel halványan világítottak a sötétben. Pont olyanok, mint amilyen Lisa nyakában is van, csak ezek nem voltak aktiválva. Eddig is értetlenül állt a dolgok előtt, de most, hogy egy ilyen démoni helyen egy angyal tőrt talált csak még homályosabb lett minden. Az övébe akarta csúsztatni a tőrt, amikor meglátott egy kilógó jelet az rézedény alatt. Ez volt az asztalba karcoltak közül a legnagyobb. Arrébb húzta az edényt, és majdnem elejtette a tőrt, ahogy felismerte. Hátrább lépett, és megrázta a fejét, tudhatta volna, ki más lenne mind e mögött. Szögletes vonalak futottak körbe egy pentagrammát, olyan volt mintha két egymásba szorosan fonódó négyzet lenne, a pentagrammán belül pedig volt egy felirat, amit a fiú nem értett, a démonok nyelvén írták.
– Tedd csak le szépen azt a tőrt – jött egy gúnyos hang az ajtóból. Eric megpördült, és szemben találta magát a saját bátyával.
– Chris – mondta ki a nevét meglepetten. Nem számított rá, hogy itt találkoznak. Hogy őrzik a helyet az nem meglepő, de hogy a testvére is itt van, az már igen. Vagyis valami fontos van itt, lenézett a tőrre és erősebb szorította tovább.
– Szervusz, öcskös – vigyorodott el fagyosan. A kardját Lisa nyaka előtt tartotta, napszemüveg volt rajta, átláthatatlan üveggel. Jobban nézett ki, ami csak egyet jelenthetett, démonvért ivott, döbbent rá a fiú.
– Engedd el! – utasította a bátyját, és közelebb lépett.
– Nem vagy olyan helyzetben, hogy utasítgass, Eric – válaszolt fagyosan. – Tedd le a tőrt, és elengedem.
– Minek ez nektek? – kérdezte a fiatalabb. – Ez nem démoni.
– Ne érdekeljen – rázta meg a fejét Chris. – Mondtam, hogy ne ártsd bele magad. Csak add ide, és már mehetsz is.
    Lisa nem tudta, mit tehetne ebben a helyzetben. Chris valahogy más volt, erősebb, és durvább. Pedig már azt hitte, a fiú segíthet nekik, de talán tévedett. Sokkal erősebben érződött a benne lévő gonoszság. Ha nem ért volna a bőréhez, akkor is tudta volna, hogy történt valami mióta utoljára látta. Most újra fájdalmas volt az érintése, bár most sem annyira, mint Jamesé valaha. Jobb ötlete nem lévén beleharapott a tenyérbe, ami a száját fogta be. A szájában érezte a bőr kesztyű fanyar ízét. Chris felüvöltött, gyengült a szorítása, Lisa kihasználta ezt, megfordult, és belerúgott a térdébe, mire a fogva tartója hátratántorodott, és elengedte. Átszaladt Erichez, és a fiú védelmezően maga mögé tolta. Elővette a kardját, és megforgatta a keze között, a tőrt pedig az övébe dugta. Chris felegyenesedett, mérgesnek tűnt. A keze vérzett, ahol Lisa fogai a bőrébe martak. A lány saját szájába is érezte a vére ízét, megtörölte az ajkait, és úgy nézett fel.
– Kis vadmacska – vigyorodott el a megharapott fiú. – Te ölted meg az embereimet? – kérdezte. – Nem semmi teljesítmény. Erősebb vagy, mint hittem.
– Mi ez a hely? – kérdezte Eric.
– Azt hittem, már régen rájöttél – csóválta a fejét rosszallóan. – Nincs egy tipped véletlenül? Hmm?
– Vannak sejtéseim, de remélem, hogy nem lesz igazam – a lány Ericre nézett meglepetten, de a fiú nem törődött vele.
– Add oda a tőrt! – nyújtotta a kezét Chris az öccse felé.
– Nem áll szándékomban – rázta meg a fejét, és felemelte a kardját.
– Nem akarlak bántani – suttogta a fekete fiú vészjóslóan. – De nem hagyhatom, hogy azt el vidd. Nehéz volt megszereznem, nem akarod tudni, milyen áron.
– El tudom képzelni – mondta undorodva Eric. A bátyja felsóhajtott, és ő is megemelte a kardját.
    Chris előrébb sétált, ahogy Eric is. Kerülgetni kezdték egymást, mint keselyűk a haldokló felett, arra várva, hogy elvégezhessék a feladatukat. Egyikőjük se akart először támadni, hiszen egyikőjük sem akarta a másikat bántani, de muszáj volt.
– Nincs rá szükséged Eric – szólalt meg Chris. – Nem akarlak bántani, de ha nem hagysz más lehetőséget megteszem, te is tudod.
– Mire kell ez a tőr? – kérdezte a másik fiú, megállva a keringésben.
– Hát nem egyértelmű? Ezzel akarja Saiker megölni Lisát – felelte gúnyosan, és ránézett a lányra. A szemüveg alatt nem látszott a pillantása, így Lisa nem tudhatta, hogy mire gondol, bár el tudta képzelni.
– Akkor pláne nem adhatom vissza.
    Chris újra felsóhajtott, majd eltette a fegyvert. Eric meglepetten figyelte a mozdulatot, csak állt egy helyben, és nézett a bátyjára, Lisa is hasonlóképpen tett, meglepetten figyelt. Bár neki már így is túl kuszák voltak a szálak, hogy értse, azért még próbálkozott annak a kibogozásával. Chris az öccse elé sétált, levette a napszemüveget, és megállt előtte. Eric megijedt, hátrált egy lépést. Lisa nem tudta, mit láthat, amit ő nem. Pedig ő is jól látta a báty arcát. Chris gúnyosan vigyorgott, a szemei csillogtak. Az öccse annyira lefagyott, hogy nem tett semmit, amikor a másik fiú kihúzta a tőrt az övéből, és elindult kifelé. Eric csak nézett utána, nem szólt, nem csinált semmit, csak halálra válva nézett a bátyja után.
    Chris megtorpant az ajtóban, felsóhajtott, és megrázta a fejét. Egy darabig babrált a fegyverrel, forgatta a kezei közt. Gondolkozott, vívódott. Végül elengedte a tőrt, az csörögve hullott földre, pár pillanatig eltartott, amíg megállapodott. A fiú zsebre vágta a kezét, és egy szó nélkül kisétált. Hátra se nézett, mintha ott se lennének, ott hagyta őket. Pár perc múlva felbődült a motor odakint, és Chris elhajtott. Lisa odaszaladt Erichez, aki még mindig lefagyva figyelte az eseményeket, megragadta a kezét, a nevét suttogta, de pár pillanatig semmit sem reagált.
– Mi történt? – kérdezte a lány. – Mit láttál? Mondd már! – rángatta a karját.
– Szeme… megváltozott – csak ennyit suttogott a fiú.
    Lisának, mint egy film úgy peregtek le az agyában az események újra. Chris a fegyverrel, ahogy elkapja hátulról, Eric a tőrrel a kezében, ahogy köröznek, ahogy elveszi az öccsétől a tőrt, és itt megállt a film. A szeme… Lisa először észre se vette, nem tűnt fel neki a változás, de az öccsének rögtön. Sötétebb volt. A gyönyörű hideg kék szemei egy árnyalatnyival közelebb kerültek a feketéhez. Ez ijesztette meg Ericet annyira. Szóval ez volt az a  változás, amit érzett.

2014. február 15., szombat

22. fejezet

Sziasztok!:)

Meghoztam a 22. fejezetet is. Most ismét Eric és Lisa lesznek a főbb szereplők, bocsi Chris fanok.
Remélem, azért mindenkinek elnyeri a tetszését:)
Lezárult a szavazás, mivel folyamatosan láttam nem lepődtem meg a végeredményen, de azért valahol mégis. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott:)
Na, nem dumálok tovább, jó olvasást a fejezethez!

Puszi:) 

22. fejezet

 Lisa a telefonja csörgésére ébredt, majdnem leesett az ágyról annyira meglepte ez a hang, hamar elszokott az ébresztéstől, hiszen egyrészt általában az órájára ébred, vagy semmire, másrészt teljesen elfelejtette, hogy beállította a mobilján az ébresztőt. Kinyomta, majd jólesően nyújtózott egyet. Nyugodt éjszakája volt, semmi rémálom, semmi angyal, és semmi démon, ha a saját otthoni ágyában ébredt volna, teljesen átlagos reggelnek mondta volna. Talán meg is feledkezett volna mindenről, ami történt, talán azt hitte volna, hogy csak egy rémálom volt minden rossz, ami az elmúlt napokban megtörtént vele.
    Felkelt, és belépett a fürdőszobába. Gyorsan levette a pizsamaként szolgáló kissé kinyúlt pólót, és rövidnadrágot, nem volt túl vonzó öltözet, de az alváshoz tökéletes megfelelt. Beállt a zuhany alá, és hagyta, hogy a forró víz ellazítsa, megnyugtassa, viszont nem időzött sokáig, mert sietett. Kilépett a szobába egy szál törülközőbe csavarva, de gyorsan felöltözött. Hamar összeszedte magát, berakta a táskájába a könyveit, majd kinyitotta az ajtót. Halkan lopakodott a folyosón, még nem kinyílt Felisz szobájának ajtaja. Megtorpant, és az érkező felé fordította a fejét, majd meglepetten pislogott az illetőre, mert a lány helyett Eric szólította meg álmosan.
– Hová, hová?
– Hogy én? – kérdezte Lisa. – Én csak… suliba készülök. Nem nagy ügy. Délután jövök. Nem megyek máshová, ígérem. Még a fegyvert is beraktam amit adtál, pedig ha megtalálják nálam tuti kirúgnak – hadarta.
– Aha – csak ennyit reagált, majd megkerülte a lányt, és bekopogott egy másik szobába, választ sem várva berontott. – Alex ébredj! Elmegyünk.
    Átvágott a szobán az ablakig, és elrántotta előle a sötétítőfüggönyt, mire éles fény hatolt be a szobába. Az ágyon fekvő kócos fiú felnyögött, és a fejére rakta a párnáját.
– Hagyjál! – nyöszörgött és próbált elbújni az ágynemű alatt. – Ne kínozz! Korán van még.
– Fel kell kelned, suliba megyünk – folytatta Eric, és az ágyhoz lépett.
– Haha, nagyon vicces vagy, mondhatom – motyogta még mindig a párna alól. – Suliba? Komolyan azt hiszed, ha ezzel etetsz be, majd rögtön kiugrok az ágyból? Életemben nem voltam még iskolában. Nem veszem be.
    Lisa ettől a kijelentéstől nagyot nézett, csak pislogott a két fiúra, de azok nem vették ezt észre. Belegondolva végül is logikus volt, hogy sosem voltak még iskolában. Amit ők tudnak, azt nem tanítják a suliban. Sőt Lisa megérzése alapján ők sokkal többet tudnak, mint bármelyik átlagos osztálytársa, és itt nem csak a saját világukra gondolt, hanem úgy általánosságban is. Meg mégsem kötött a munkaidejük, bármikor, bárhol szükség lehet rájuk.
– Akkor most majd megismered az iskola szépségeit – mondta Eric, és lerántotta fogadott testvéréről a takarót. Lisa azonnal elfordította a tekintetét, de nem igazán járt sikerrel, a ’semmit nem akarok látni’  hadművelet. Érezte, hogy azonnal fülig pirul, és fel sem mert nézni ez után. Hallotta, ahogy Eric a szoba másik végében pukkadozik a röhögéstől, ő maga nem tartotta ezt ilyen viccesnek, de nem ő volt az egyetlen, aki most nem vette a poént. Alex amint észrevette, hogy kicsit szelősebb a helyzet odalenn, lekapta a fejéről a párnát, és alulra helyezte. De csak ezután vette észre Lisát az ajtóban, aki paradicsom pirosan állt ott, elfordított fejjel. Ő is elvörösödött, bár ezt nem láthatta a lány.
– Legalább alsógatyát vehetnél éjszakára – jegyezte meg Eric nevetve, miközben visszadobta az ágyra a takarót, pontosan a testvére fejére.
– Jól van, na – morgott Alex, és előbújt újra a feje. A haja még kócosabb lett, szemeiből eltűnt az álmosság. Lisa azóta már megfordult, és háttal állt a szobának a folyosón. – Nem számítottam rá, hogy berontasz ma reggel, és leráncigálod rólam a takarót – dünnyögte és felvette az alsóját. – Amúgy miért keltettél fel?
– Mondom, iskolába megyünk – ismételte magát Eric.
– Iskolába? Minek? – kérdezett vissza értetlenül Alex és kikecmergett az ágyából.
– Mert Lisa be akar menni – magyarázta a szőke fiú a barátjának. – Rád pedig rád fér, hogy valamit végre a fejedbe verjenek, de ártani semmiféleképpen nem fog neked.
– Miért pont én? Miért nem Feliszt viszed? – kérdezte Alex panaszosan, közben pedig a szekrényében turkált. – Ő szeret korán kelni, és tanulni is. Én sokáig alszom, és lusta vagyok, a tanárok rémálma. Oké, oké, tudom, hogy a lányok odáig lesznek értem, de akkor is… – nyafogott, de Eric közbe vágott.
– Hagy aludjon, elfáradt az este.
– Fiúk – vágott közbe Lisa –, nincs szükségem testőrökre. Nyugodtan maradjatok, csak suliba megyek.
– Nos, tudod Lizzy – szólította meg Eric, és kiindult Alex szobájából a sajátjába, hogy ő is felöltözzön. Lisa megütközve nézett rá a megszólítás miatt, de követte –, nincs olyan, hogy csak suliba mész. Jelen pillanat fogalmunk sincs róla, hogy mit is terveznek veled, szóval nem ajánlatos egyedül mászkálnod odakint az utcákon, vagy bárhol máshol, ahol esetleg egyedül maradhatsz.
– De azt tudjuk, hogy a szülinapomkor, addig még van idő – erősködött a lány, és figyelte, ahogy Eric átöltözik. Levetkőzött alsónadrágra, majd eltűnt a fürdőszobában.
– Lássuk csak: először el akartak rabolni, aztán mégis ideengedtek hozzánk, majd James újra elrabolt, Chris pedig visszahozott. Te ki tudod számítani a következő lépésüket? Mert én nem – lépett ki újra Eric összevont szemöldökkel, makulátlan külsővel, tökéletesen, kócosan beállított hajjal.
    Lisa szótlanul megrázta a fejét. Be kellett látnia, hogy valamilyen szinten igaza van a fiúnak. Nem akart újra James kezébe kerülni, de nem is akart gondot okozni a démonvadászoknak. Biztosan van jobb dolguk is, mint őt kísérgetni az iskolába.
    Eric előkapott egy fekete farmernadrágot, és egy szürke inget, aztán már kész is volt. Ahhoz képest, hogy sietve öltözött, elképesztően szívdöglesztő volt, nem is látszott rajta a kapkodás.
– És mit fognak szólni a tanárok, hogy az utolsó hetekben két új diák akar beiratkozni, akik eddig nem jártak sehová? – kérdezte Lisa lefelé menet a lépcsőn. – Vagy csak úgy beültök velem az órákra?
– Nem fog menni – mondta Eric, felkapott egy almát az asztalról és beleharapott, majd gyorsan üzenetet kezdet írni az asztalon lévő kis jegyzettömbre. – Idősebb vagyok egy évvel – vigyorgott a lányra.
– Mintha olyan nagy dolog lenne neked letagadni egy évet – morogta az orra alatt Lisa. – Akkor mit fogtok csinálni? – szólt most már hangosabban.
– Őrködünk a sulinál – rántotta meg a vállát, majd kinyitotta a lánynak az ajtót. – Alex! – kiáltotta el magát.
– Megyek már! – jött a morgós, panaszos válasz, és csörömpölés hangzott a konyha felől.
–  Napközben, egy iskola közepén nem hiszem, hogy támadnak – folytatta a fiú. – Legalábbis eddig meghúzták magukat, vagyis nem akarnak feltűnést kelteni.
– Akkor minek is a kíséret? – kezdet egyre jobban dühbe gurulni.
– Az utcára ez nem érvényes – Eric vigyorogva vette tudomásul, hogy a lány egyre mérgesebb lesz rá, és ez valamilyen perverz elégedettséggel töltötte el, legalábbis úgy tűnt.
    Önelégült vigyorával az arcán egy fekete kocsi felé irányította, ami a feljárón állt. Lisa eddig észre sem vette, hogy van autójuk. Igaz, amikor idejött, éppen szereltek egyet, de nem hitte, hogy ekkora lesz. Egy fekete, csillogó Range Rover állt az udvaron. A terepjáró elképesztő nagy volt, és gyönyörű, bár a lány kicsit ideges lett az ekkora jármű látványától, de el kellett ismernie, hogy mégis csak valami ilyesmi illik a nephilimekhez. Eric az autóhoz lépett, és kinyitotta neki a hátsó ülés ajtaját.
– Most komolyan, ezzel egy elnököt is szállíthatnátok – mondta, miközben beült hátra.
Eric szélesebben elmosolyodott, mielőtt megszólalt: – Remélem, kényelmesen ül, drága elnök asszony.
    Majd becsusszant az első ülésre, és beindította a motort. Alex is megjelent végre az ajtóban. Most ő is úgy nézett ki, mint aki nem látott még fésűt, de Lisa sejtette, hogy ő nem direkt. Egy bögre volt a kezében, azzal közeledett, nagyot ásított, majd beült az anyósülésre Eric mellé.
– Ha kiöntöd, a húgod élve megnyúz – jegyezte meg Eric, és kifarolt a feljáróról.
– Majd igyekszem rád önteni – morogta Alex. A vezető fiú alig tudta visszafojtani a nevetését, jól szórakozva a fenyegetésen, de nem vette le a szemét az útról.
– Tényleg vicces, amikor durcizik – mondta mosolyogva Lisa. Alex mérges pillantását vetett rá a visszapillantón keresztül. Kicsit előrébb hajolt a hátsó ülésről, hogy megvizsgálja a fiú kezében lévő bögre tartalmát. – Kávé? – kérdezte meglepetten, amikor megcsapta az erős illat. – Vagyis, hogy ennyi kávé?
– Korán keltettek – vont vállat, majd szinte az egészet ledöntötte a torkán.
– Egy évig nem fogsz aludni – dőlt újra hátra a lány.
– Azt csak hiszed – vigyorgott Eric, és befordult az egyik sarkon. – Alex, ha tehetné, az egész életét átaludná.
– Egész este fenn voltatok? – váltott témát Alex elengedve a füle mellett a piszkálódó megjegyzést, és a bátyjára nézett.
– Az azért túlzás, aludtunk egy-két órát – válaszolt a fiú, kissé komorabban. – Néha tartottunk egy kis szünetet. Most reggel surrantam ki, mert újra elaludtunk mindketten, csak valami felriasztott, és nem akartam felébreszteni.
– Jól lefáraszthattad, ha nem őt hoztad – motyogta bele a bögréjébe, majd kiitta, azt, ami még benne volt. – Ő a korán kelő a családban rajtad kívül. De azért neked is jól jönne most egy kávé, pár órányi alvás után azért te is nyúzott vagy – tette még hozzá.
– Megvagyok nélküle is.
    Pár perc múlva már le is parkolt az iskola előtt. Még tíz perc volt az órák kezdetéig. Eric kiugrott a kocsiból, és kinyitotta Lisának az ajtót.
– Vigyem a táskád? – kérdezte.
– Van karom nekem is, nincs semmi bajom, csak egy kicsit életveszélyben vagyok, semmi több, megoldom – morogta a lány, és a hátára csapta a táskáját, majd nem túl nőies léptekkel elcsörtetett. Elképzelte magát, amint indulattól vörös fejjel, füstölgő orral ott hagyja faképnél a fiúkat, akik ezen teljesen elképednek. Megszidta magát, és megforgatta a szemeit, hogy ilyen ostobaságokra gondol.
    Nem igazán tudta miért mérges a fiúra, hiszen azzal, hogy elhozta csak segíteni akart. A táskáját is csak kedvességből akarta elvenni. Jól nevelt, és kedves vele mindig, de, hogy mégis miért akarja most ellökni magától, azt nem tudta. Egészen a szekrényig kattogott az agya, amit odaért, dühösen kinyitott azt, majd pakolászni kezdte a könyveit. Közben visszakúszott a gondolataiba, az, amiről az autóba beszéltek Alexszel. Felisz… A fiú az ő szobájából jött ki, mint megtudta egész éjjel nála volt. Azon is csodálkozott Alex, hogy Eric nem őt hozta el magával. De ez annyira abnormális, sőt talán beteges is. Eric és Felisz? Hiszen testvérek. Na jó, ez nem teljesen igaz. Igazából nem testvérek. Felisz, pedig gyönyörű, okos, és még harcolni is tud, talán még szeret is, a sok fegyver a falán legalábbis ezt sugallja, és a legfontosabb: nem fog meghalni. Végül is jogos döntés Eric részéről, nem vethetné a szemére. Csak akkor miért közeledik felé? Miért csókolta meg már többször is? Miért ilyen figyelmes vele? És miért akarja ennyire megmenteni? Na jó, ez utóbbi lehet csak hivatásból, kötelességtudatból, gondolkozott tovább a lány.
    Most vette észre, hogy csak áll a szekrénye előtt, és nem pakol. Csak áll némán, mozdulatlanul, és szemez a cipője orrával. Mély levegőt vett, amikor hirtelen a mellette lévő szekrénynek ütődött egy váll, ugrott egyet ijedtében, majdnem elejtette a kezében lévő dolgokat, de nem nézett oldalra, nem kellett, anélkül is tudta jól, ki van ott, mindig érezte, ha a közelében van. Eric dőlt a szekrénynek, a fém pedig hangosan felnyögött a súlyától.
– Miért rohantál el? – kérdezte halkan, hogy csak ő hallja, hiszen a folyosó egyre jobban megtelt az órájukra igyekvő diákokkal.
– Nem rohantam el – suttogta. Gyorsan visszarakott mindent a szekrénybe, majd rákattintotta a lakatott. Ott akarta hagyni Ericet, de a fiú megragadta a csuklóját.
– Lizzy! – nézett rá kiskutya szemekkel. Piszkosul jól csinálta, ezt el kellett ismernie a lánynak, ezzel a tekintettel még egy bankrablást is elnéznének neki. De csak most vette észre, hogy a szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, arca nyúzott volt és kialvatlan, látszott rajta, hogy fent volt egész este, amire Alex is utalt a kocsiban. Ettől valahogy idősebbnek tűnt, mint valójában. Már kezdet megenyhülni a fiú felé, de ezek a karikák eszébe juttatták újra az autóbeli beszélgetést. Érezte, ahogy újra fellángol benne a düh, és megrántotta a kezét, de nem tudta kiszabadítani az erősen, mégse fájdalmasan rázáródó ujjak közül. Az érintése most is felborzolta minden idegszálát.
– Hol hagytad Alexet? – kérdezte, és elnézett mellette, hogy ne kelljen a meleg barna szemekkel szembesülnie.
– Elment keresni egy kávéautomatát – válaszolt. – Lizzy, mit tettem?
– Ne hívj Lizzynek – rázta meg a fejét a lány. Eric pedig még mindig nem engedte el a karját, sőt tenyerébe vette a kézfejét, és óvatosan simogatta azt. Kissé érdes volt a bőre a sok fegyverforgatástól, de Lisanak mégis elképesztően jól esett minden egyes apró érintése. Mély levegőt vett, így próbált uralkodni a gondolatain, és a teste önkéntelen reakcióin, de nem sikerült. Teljesen elvette az eszét a fiú, nem tudott tisztán gondolkodni.
– Miért ne? Nem tetszik? – kérdezte bűnbánóan. – Ha ezért haragszol, sajnálom, nem tudtam, hogy nem szereted.
– Nem, nem ezért haragszom – lehunyta egy pillanatra a szemét, és most így próbálta kizárni az elméjéből azt a bizsergető érzést, amit Eric közelsége okozott. – Nem is haragszom – próbált helyesbíteni.
– Dehogynem – próbálkozott tovább a fiú. – Csak nem akarod elmondani.
– Csak azt becézi így az ember, aki sokat jelent neki – Lisa lehajtotta a fejét, nem akart ránézni, de mégis állandóan visszakalandozott a tekintette az áthatóan barna szemekbe.
– Nekem sokat jelentesz – simított végig a lány arcán, de ő hátrébb húzódott.
– Ne csináld ezt, kérlek – suttogta.
– Miért lettél hirtelen ilyen távolságtartó? – kérdezte Eric bizonytalanul.
    Nem tudta megállítani csak úgy kitört belőle a válasz, mit egy vulkán a lávát, és a hamut, úgy ontotta a szavakat, megállíthatatlanul: – Miért Felisz szobájából jöttél ki reggel? Miért töltötted ott az egész éjszakát? Mit csináltatok? Hmm? Mit? – Eric megütközve nézett rá. Erre egyáltalán nem számított, eltelt pár perc mire felfogta az előbbi kitörését, és összeszedte a gondolatait.
– Féltékeny vagy? – kérdezte, közben elvigyorodott, és közelebb hajolt a lányhoz, de Lisa hátrébb lépett. A keze ökölbe szorult, fel akarta pofozni, hiszen csak szórakozik rajta, ezzel megsértve az önbecsülését. Az előbbi kérdéseit kicsit hangosabban mondta, így több szempár is rájuk szegeződött. Ő elpirult a közönségtől, de Ericet egyáltalán nem látszott zavarni, hogy nem kettesben vannak, és hogy mindenki hallja, ahogy veszekednek. Sőt hallgatóznak, ugyanis hirtelen már senkinek sem akadt semmi fontos megbeszélni valója sem.
– Féltékeny? Nem vagyok féltékeny, miért is lennék? – kérdezett vissza szórakozottan. – Hiszen köztünk nincs is semmi.
    Eric csak nézett rá egy darabig, nem válaszolt. A vigyor lehervadt az arcáról, a szemei kissé sértetten, de kutatóan figyelték a lány arcát. Úgy tűnt nem igazán tudja, mit is kellene mondania. Lisa újra lehunyta a szemét egy pillanatra, de most azért, mert érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.
– Most mennem kell órára – húzta ki a kezét a fiú szorításából.
– Lisa! – szólt utána, de a lány nem állt meg, még csak hátra se nézett rá.

    Lisa elsietett a barátnői mellett is, akik mellécsapódtak az Edward fan vezetésével. Egy darabig szótlanul kísérték, talán azt várták, hogy majd magától számol be az előbbi műsorról. Csak, hogy neki semmi kedve nem volt ehhez a csacsogó bagázshoz. Egyedül akart lenni, és gondolkozni.
– Ki volt ez a srác? – kérdezte Betty, az Edward fan.
– Senki – válaszolt elfúló hangon, és gyorsabb tempóra kapcsolt, hátha a lányok lemaradnak, de nem jött össze, kitartóak voltak, és tartották a tempót.
– Szakítottatok? – kíváncsiskodott tovább.
– Nem, nem is jártunk – Lisa úgy érezte, mindjárt meg fullad. Menekülni akart, de nem volt hová. A szemei szúrtak, az ajkába harapva próbálta visszatartani a könnyeit, amik újra és újra elő akartak törni, hogy végig folyhassanak az arcán, eláztatva azt.
– Miért nem mondtad soha, hogy egy ilyen állati szexi sráccal lógsz mostanában? Oké, megértem, hogy hanyagoltad érte a sulit, de akkor is. Legalább felhívhattál volna, tudod mennyire aggódtunk – akadt ki Betty. – Egyetemista? – toldotta meg azért még egy kérdéssel a monológját.
– Képzelem mennyire aggódhattál – nyögte Lisa bántó hangsúllyal, de a barátnőinek nem esett le a dolog. – Nem is kerestél.
– Dehogynem – bólintott a vezető. – Még a házatoknál is voltam nem is egyszer, de nem volt otthon senki, egyszer sem.
– Hazudsz! – fordult szembe a lányokkal mérgesen. – Az apám mindig otthon van, szinte ki se jön a házból. Ő biztosan otthon volt, szóval hazudsz.
    Lisa nem bírta tovább, elrohant. Utat törtek maguknak a könnyei, és végiggördültek az arcán. Kiszaladt az épületből, majd találomra elindult az egyik irányba. Minél messzebbre akart jutni. Mindegy hová, csak messze innen. Nem akart újra találkozni Erickel, vagy a többiekkel, csak el akart tűnni. Vissza akarta kapni a régi unalmas életét, ahol nem akarták megölni. Ahol nyugalom volt, és átlagos napok átlagos gondokkal. Ahol nem volt ott a fiú, aki összetörte a szívét. Ahol csak ő, és apja számított. Ahol el tudta viselni a számító barátnőit. Ahol csak iskolába járt, és oda is fegyver nélkül, mert most is a zsebében nyugodott Eric kardja, ha esetleg szüksége lenne rá.
    Nem figyelt semmire csak szaladt, végig az utcákon, át az autók előtt, félrelökve pár gyalogost. Nem számított. Vitték a léptei, és nem tudta hová. Ismerős volt számára környék, csak éppen ebben az állapotban nem tudta beazonosítani. Ebben a városban nőtt fel, nem félt attól, hogy eltéved. Tudta, ha megnyugszik, rögtön visszatalál majd, ismerte a helyet, mint a tenyerét. El akart jönni Brieceéktól. Nem akart többé ott lenni, ahol Eric. A fiú, aki játszott vele, közben pedig Felisszel is együtt volt. Észre sem vette mennyire közel került hozzá az utóbbi napokban. Csak most, hogy érezte a fájdalmat, amit az elvesztése okozott. Keserű fájdalom, és csalódás, csak ezek maradtak utána. Összeszorult a szíve, ha rágondolt. A mellkasára szorította a kezét, úgy próbálta enyhíteni a fájdalmat, bár tudta, hogy igazából testileg semmi baja, csak a lelke… a szíve tört össze. Látta maga előtt a fiút. A barna szemeit, amint kedvesen mosolyognak rá. A szőke kócos haját, ami némely megvilágításban egészen barna. Látta maga előtt azt, amikor vele maradt egész este, csak mert rosszat álmodott. Eszébe jutott az éjszaka a tetőn, a csillagok, és a csók, amit úgy sajnált, hogy elrontott. Elrohant, mert valami rosszat érzett, azt hitte, hogy nem helyes. De akkor most miért fáj neki ennyire az igazság? Talán ezt érezte meg, hogy Eric nem egyedül az övé, hogy Felisszel egymás tudta nélkül osztoznak rajta. El kell mondania a lánynak. Nem hagyhatja, hogy becsapja őt is. Majd egyszer, ha megbocsájtott már nekik, és találkozni tud velük, anélkül, hogy elsírná magát, majd elmondja, figyelmezteti. Szorosan átölelte a mellkasát, a szíve hevesen zakatolt a sok futástól, teljesen kifulladt, de nem állt meg. Visszább vette a tempót ugyan, de folytatta az útját. Talán éppen világgá megy, vagy James karjaiba fut egyenesen, már ez sem zavarta volna. Le akarta zárni az ügyet, úgyis mindegy. Észre sem vette, hogy léptei hazafelé vitték, csak ott állt már a házuk előtt, és felnézett rá.

2014. február 7., péntek

21. fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a 21. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog.
Most egy kis Chris jön:D 
Jó olvasását hozzá!:)

Puszi:)

21. fejezet

     Még gombolta az ingét, ahogy lefelé vágtatott a lépcsőn. Veszekedés ütötte meg a fülét, amint leért az előtérbe. A nappaliból jött a hang, követte, hogy megtalálja a forrását, egy csapatnyi tini volt a szobában, lányok, fiúk egyaránt. Félhomály uralkodott a teremben, csak pár gyertya világított. Elég nagy volt a helyiség, akárcsak az egész ház, régi, nagy és elhagyott. Tökéletes ennek a szedett-vedett bagázsnak, akiket az utcára engedni is veszélyes.
    Ahogy közeledett hozzájuk egyre fáradtabbnak érezte magát, semmi kedve nem volt bébiszitter játszani, mégis erre kényszeríttette Saiker. Nekidőlt az ajtófélfának, és onnan hallgatta a veszekedőket, akiket a többiek körbeálltak, bár egyáltalán nem figyelt rájuk, nem érdekelte, hogy miről van szó. A hátsó sorban az egyik lány észrevette, de csak félve pislogott felé. Zöld szeme volt, ami Rosiera emlékeztette, és ehhez még az alkata is társult, szintén pici volt, és madárcsontú, csak a haja volt fekete. Ijedten nézett rá, pedig most találkoztak először. Rámosolygott, azzal a mosollyal, aminek nem tudnak ellenállni a lányok, még rá is kacsintott, a kiszemelt pedig rögtön elpirult. Nem igen szokott az itt lévőkkel keveredni, de azért nagyjából ismerte őket, mindannyian ugyanolyanok voltak, roppant erősnek, és legyőzhetetlennek hitték magukat és mindegyik imádott gyilkolni is.
    De az idegen lánynak volt még a pillantásában valami más is, amit nem tudott megfejteni. Hosszú farmer volt rajta, egy sötétszürke felső, és egy fekete, szegecses magas sarkú csizma. Nem volt nála fegyver, ebből is látszott, hogy nem régen érkezhetett, még senki sem vette a szárnyai alá, ha ez így marad, nem lesz sokáig az élők között. Percekig figyelte még a lányt, aki csak néha vetett rá egy-egy ijedt pillantást. Zavarba hozta őt Chris, de a fiú mégsem volt hajlandó másfelé nézni, tetszett neki minden egyes ijedt pillantása, amit félve vetett felé, annyira nem illett ide ezzel a viselkedésével, olyan kis ártatlan, félénk és törékeny volt.
    Csak az zökkentette ki a mélázásból, hogy valaki mellette keményen a falnak vetette a hátát. Szőke hajzuhatag jelent meg a látóterében, és kellemes illatfelhő töltötte meg az orrát. Vick morcosnak tűnt, kissé idegesnek, karba tett kézzel dőlt a falnak, és halkan mormogott valamit.
– Nem is akarsz közbeavatkozni? – kérdezte kissé sértet hangon pár perccel később, és a fiú felé fordult.
– Hmm? Mi? – nézett rá Chris, mint akit az álmából keltettek fel.
– Éppen lázadni akarnak ellened, ha nem vennéd észre – morogta az orra alatt a lány, de mégis jól hallhatóan.
– Lázadni csak az akar ellenem, aki meg akar halni – mosolyodott el Chris fagyosan, és a szemében újra fellángolt a düh, amit Saiker távozása után is érzett.
– Látom, nem lesz ez a kedvenc napod – jegyezte meg Vicktorie, és végigsimított a fiú arcán. – De legalább végre jól nézel ki. Semmi bajom a beteges Chrisszel, de ez szexibb, főleg a félig begombolt inggel. Észveszejtő! – nyalta végig az ajkait vágyakozóan, és a keze tovább haladt az ingen, még alá is benyúlt néha.
Végigsimított az izmos mellkasán, a kockás hasán, amin egy vékony szőrcsík futott és tűnt el a nadrágja alatt. A csípő háromszögét már nem láthatta, mert az inge begombolt rész eltakarta. Az összes szálkás izmot végigjárták az ujjai, de Chris csak a füléhez hajolt, és visszadöntötte a falnak. Gyengéden megharapta a fülcimpáját, Vick kéjesen felnyögött és végighúzta a hátán az éles körmeit, piros csíkokat szántva a fiú bőrébe. De ő csak a fülébe súgott valamit, nem volt más terve a lánnyal, legalábbis ma este biztos nem.
– Tanuld meg türtőztetni magad, édesem – azzal elengedte a falat, és elindult a tömeg belseje felé.
    Hallotta Vicktorie dühös morgását, de nem zavarta, majd kiengeszteli, mindig sikerült neki, ezzel sosem volt probléma. Egy gyors pillantást vetett a titokzatos, fekete hajú lányra, aki végigkövette a jelenetet, és most is, ahogy éppen a tömegen vágott át, figyelte az útját. Chris rákacsintott ismét, mire rögtön elkapta a pillantását, elérve, hogy a fiú arcán elégedett, öntelt vigyor jelenjen meg.
    Végre már látta a két veszekedőt, az egyik tényleg őt szidta, de a másik védte. Pont az állt neki háttal, aki lázadt. Elővette a kardját, halkan kicsusszant a penge, szorosan maga mellett tartotta, de utat nyitottak neki az emberek. Megfagyott a szobában a levegő, csak éppen az nem vette ezt észre, aki fenyegetve volt. Csak beszélt és beszélt, úgy hitte, hogy a monológja van ilyen hatással a közönségére, és egyre jobban belelendült. Szánalmas – gondolta Chris, és megrázta a fejét, majd a lázongó mögé lépett, és a torkának nyomta a fegyvert.
– Kihagynál egy ilyen fontos megbeszélésből Henry? – kérdezte. Foglya fegyverrel a torkán nagyot nyelt, amivel csak azt érte el, hogy a penge belevágott a bőrébe, és vékony vércsík csordult végig a nyakán.
– Én… én csak… – dadogta.
– Ne magyarázkodj, értem én – engedte el Chris, és az térdre esett a padlón, a tömeg felhördült, vért akartak látni, de a fiú nem törődött velük. – Nem vagy elégedett a vezetéssel. Előfordul – rántotta meg a vállát. – És ki lenne a megfelelőbb vezér? Hmm? – fordult körbe Chris, és végignézett mindenkin. – Te? – állapodott meg Henryn a tekintete.
– Én csak… én csak azt nem értem, mi… miért engedted el a… a lányt – fejezte be nehézkesen a földön fekvő fiú.
– Az, hogy mit miért teszek, csak az én dolgom. A tiéd pedig az, hogy teljesítsd, amit mondok – vicsorogta Chris, és a gallérjánál fogva felrángatta őt a földről.
– Bo… bo… bocsánat – kérlelte a fiú. – Ne… – nyelt egy nagyot – ne ölj meg, kérlek.
– Mégis mi lenne a tekintélyemmel? Sajnos rossz napom volt – vonta meg a vállát, majd markolatig mártotta benne a kardját. Henry pupillái kitágultak, meglepett pillantást vetett a gyilkosára, és erőtlenül előrebicsaklott a feje. A halott meleg vére Chris kezére folyt, összepiszkolta az ingét is. Kihúzta a fiúból a fegyvert, és az a lábai elé rogyott, mint egy rongybaba. Ormótlan pózban fordultak ki a végtagjai a földön, egy óriási vörös folt csúfította el a mellkasát. Chris pontosan szíven szúrta, a penge teljesen áthatolt a fiú testén. Aki most a lábai előtt üveges pillantással meredt a semmibe. A szobában síri csend honolt, amúgy is rettegtek tőle, de most még inkább félni fognak. Lehajolt a halotthoz, és undorodva megtisztította a véres kardot a ruhájában, Henry fegyverét, pedig lecsatolta az övéről.
– Szeretne még valaki ellenkezni velem? – fordult körbe. Mindenki néma csöndben állt, a többség még a szemét is lesütötte, csak James volt kivétel. Ő az egyik sarokban ült, és gúnyos vigyorral nézte végig a jelenetet. Most találkozott a pillantásuk. Felugrott a szemöldöke a homloka közepére, majd biccentett egyet felé elismerően.
    Felállt, és átvágott a tömegen, de kifelé indult, és nem Chris irányába, a terem közepére. Egy darabig követte a tekintetével, majd ő is elindult kifelé, de megtorpant, elfelejtkezett valamiről.
– Te ott! – mutatott a fekete hajú lányra, aki halálra vált arccal lépett ki a tömegből. Lesütötte a szemét, és idegesen tördelte a kezeit, biztos volt benne, hogy most ő következik. Megszólalni sem mert. Chris elé lépett, és a kezeibe helyezte Henry fegyverét. – Mostantól a tiéd.
    Lágyan beszélt a lányhoz, finoman érintette meg, nem akart még jobban ráijeszteni. Most ráemelte végre a szemeit, nagyok voltak, kétségbeesettek, és könnyek csillogtak bennük. Chris csak most jött rá, mennyire fiatal, a smink, és az öltözéke eddig megtévesztette, de most, most már látta, hogy nem lehet több 16 évesnél.
– Tanuld meg használni, vagy itt nincs esélyed. Enélkül meghalsz – mondta neki halkan.
– Köszönöm – lehelte a lány.
– Vick – szólt Chris, és máris mellette termett a szőke vámpír –, segíts neki.
    Azzal otthagyta a döbbent lányt a terem közepén, és James után indult.
– Egyébként – kiáltott utána a lány – Emilynek hívnak. Ha érdekel, persze… – tette hozzá halkabban, és zavarban.
    Chris hátrafordult, és megeresztett felé egy félmosolyt.
– Örvendek Emily – biccentett, majd újra elindult a célja felé, ki az épületből.
    Emily magához szorította a kardot, és mosolygott. Mennyire megijesztette őt először az a kék szempár, ahogy dühtől szikrázott, és lecsapott. Most pedig ez a kis kedves gesztus, és már is elolvadt. A fiú bárki is volt, ennek a helynek a vezetője, erős, és bátor, mindemellett pedig helyes. Fekete haj, kék szemek, rosszfiús mosoly, némi kedvesség… Persze van, amit sosem felejthet, bármi is történik, emlékeztetnie kell magát, hogy miért van.
– Használd ki! – utasította a mellette álló nő felébresztve őt a révedezésből.
– Hogy? Mit? – kérdezett vissza értetlenül a lány.
– Azt, hogy tetszel neki, te butus – pöckölte meg gyengéden Emily orrát.
– Mert ki ő? – kíváncsiskodott a lányka.
– Hát ezt sem tudod – rázta a fejét mérgesen Vick. – Christopher Laser – világosította fel a másikat.
– Az nem lehet… – suttogta elfúló hangon.
– De bizony, ha megkedvel, jó dolgod lesz, ha elszúrod, pedig… Nos, azt hiszem, azt nem akarod tudni.
    Azzal elsietett mellőle az emelet felé. Kecses léptekkel lépkedett felfelé a lépcsőn, de a felénél visszafordult, és lekiáltott a lányra. –  Gyere már! Nem érek rá egész nap. Más dolgom is van.
    Emily ijedten összerezzent, majd utána indult sebesen.

    Chris kisietett a ház elé, Jamest a veranda lépcsőjén találta. Lazán az alkarjára támaszkodott, és a város utcáját kémlelte. Szokásos fekete szerelésben volt, csak a kalapja hiányzott a fejéről, most mellette feküdt a lépcsőn. Chris meg mert volna rá esküdni, hogy sosem látta még úgy, hogy nem volt a fején. Az ujjaival pedig unottan dobolt a térdén.
– Unalmas ez a hely – sóhajtott rosszkedvűen.
– Azt azért nem mondanám – válaszolt Chris.
– Azt hittem, már közbe se lépsz – morfondírozott a fekete szemű fiú. – De most nem csalódtam benned, remélem, örülsz – gúnyolódott.
– Egy álmom vált valóra – válaszolt Chris szarkasztikusan, James felhorkantott, de nem mondott semmit. – Miért hívtál ki?
– Nem hívtalak – rázta meg a fejét. Egy cigarettát vett elő, és gyújtott meg.
– Ne játszadozzunk, nincs hozzá kedvem. Mit akarsz tőlem? – Chris lesétált a lépcsőn, hogy szembe lehessen a fiúval.
– Miért segítettél neki? – kérdezte.
– Kinek? – kérdezett vissza hevesen. Fáradt volt, és a másik köntörfalazása idegesítette, kezdte újra kihozni a sodrából.
– Az új lánynak – dőlt előre a térdére kíváncsian James. A cigaretta égett az ujjai közt, de még egyszer sem szívott bele.  – Miért segítettél az új lánynak?
– Nem volt kardja – rántotta meg a vállát Chris.
– Ennyi? – kicsit csalódottnak, és meglepettnek tűnt.
– Miért fontos ez? – kérdezett vissza ismét.
– Csak kérdeztem – rántotta meg a vállát James, majd beleszívott a cigibe, és újra hátradőlt.
– Furcsa, hogy nem kapott Saikertől a kiképzésen – folytatta Chris, James pedig felröhögött, és a képébe fújta a füstöt.
– Ez most komoly? – röhögött. Chris pedig grimaszolt a füst miatt, ami csípte a szemét, és kaparta a torkát. – Lehet, hogy túl hamar dicsértelek meg.
– Na, jó – elégelte meg a viselkedését –, nekem erre nincs időm. Most komolyan, mi ütött beléd?
– Te tényleg azt hitted, hogy mindannyinkra hónapokat áldoz, hogy kiképezzen?
– Hátha már téged is kiképzett… – válaszolt Chris gúnyosan. James elvigyorodott, de nem szólt vissza semmi csípőset. – Akkor ők mégis mire jók? Oké, tudom volt, akit én képeztem ki, de az alapokat nekik is elmondta.
– Olyanok, mint a gyalogok a sakkban – vette újra a szájába a cigit. – Feláldozhatók. Az első védelmi vonal.
    Chris eltávolodott pár lépést. Kócos hajába túrt, a kezeit összekulcsolta a tarkóján, és felnézett az égre. Mérgesen elüvöltötte magát, majd belerúgott a kerítésbe, ami kongva nyögött egyet, majd visszhangot vert.
– Ezért pesztrálom én ezt a sok barmot? – fordult vissza mérgesen. – Minek? Semmi értelme, áldozati bárányok semmi több. Csak, hogy én nem vagyok juhász – füstölgött ő is, akár a cigaretta a másik kezében.
     James arcán önelégült mosoly jelent meg, ahogy a mérges fiúra nézett. Ez a vigyor pedig csak még jobban idegesítette Christ. Ökölbe szorult a keze, és keményen az oldalához nyomta, remegett kissé az indulattól.
– Most úgy behúznék neked egyet – jelentette ki, miközben megrázta a fejét, és leült mellé a lépcsőre.
– Látom, meglátogatott ma este – jegyezte meg James csak úgy témát váltva.
    Chris felsóhajtott, és elnézett a távolba. Nem sok látszott innen a városból, csak pár utca, semmi mozgás nem volt rajtuk, ilyenkor mindenki alszik. Hajnali 3 felé járhatott, az utcák üresek, a boltok zárva, a házak sötétek. Csend volt. Szokatlan, ijesztően nagy csend. Ő pedig el sem hitte még igazán, hogy Jamesszel üldögél a veranda lépcsőjén, mintha legjobb barátok lennének. Pont Jamesszel, pont ő. Nevetséges látványt nyújthattak ők ketten.
– Tudtad, hogy eljön ma, igaz? – kérdezte Chris.
– Sejtettem – válaszolt egyszerűen James. – Ez volt az érdeke.
    Újból csend állt be közéjük. Csak a cigaretta sercegését lehetett hallani, meg azt, amikor James néha-néha beleszívott, majd kifújta a füstöt.
– Máris beköltözött a fejedbe, nem igaz? – kérdezte egyszer csak. – Nem hagy nyugodni, amit mondott neked. Vagy tévedek? Főleg azután, amit az előbb tettél odabent. Máris elért valamit – biccentett a ház felé.
    Chris nem válaszolt. Sajnos James nem tévedett. Állandóan visszaették magukat a mérgező gondolatok az elméjébe, és nem hagyták nyugodni. Az ami a szemével történt pedig csak olaj volt a tűzre, remélte, hogy elmúlik majd, mert elég feltűnő volt. James hirtelen felállt, elnyomta a csikket, majd sóhajtva nyújtózott egyet.
– Úgyis győzni fog, te is tudod. Túl gyenge vagy, hogy ellenállj, de nem csak te... – villantotta ki a fogait, majd elindult a kihalt utcákat róni. Vissza se nézett, hamar eltűnt a sötétben, ez ellen gyér utcai világítás semmit se tehetett.
    Chris tudata visszajátszott újra és újra minden egyes szót, amit Saiker elejtett az este folyamán és az álom képei is folyton visszatértek. Jól emlékezett Rosie szüleire. Sokszor hallotta azóta is a vörös lány anyjának halál sikolyát. Látta maga előtt az apját, amit keservesen küzd. És a kis tizenegy éves Rosiet… Igen, ő is ott volt. Az álomból kimaradt, de ott volt. Ő volt az, aki kirontott az egyik szobából, ahová elrejtették előle. Ő volt az, aki átkarolta a haldokló anyját. Ő volt az egyetlen túlélője annak az estének. Ott zokogott az anyja mellett, és Chris pedig nem tudta leszúrni, nem volt képes megölni. Fehér ruhája csupa vörös vér volt, a világos, tejszínű bőrét is beszennyezte, az arcát könnyek mosták, vörös hajának függönye elrejtette az édesanyja halott arcát, ahogy ráborult.
    Chris gyomra összeszorult az emléktől. Hideg járt végig a gerincén, undorodott saját magától, és a tetteitől. Megbánta már százszor az összes gyilkosságot. Annyiszor akart már véget vetni a saját életének, de mindig túl gyáva volt hozzá, hogy megtegye.
    De sosem tudott megálljt parancsolni magának. Most is, odabent megölte Henryt, pedig először nem akarta. Elborította az agyát a vörös köd, és máris elvesztette az irányítást. Előtört a vérszomj. Minél jobban próbálja elnyomni, annál erősebb, felgyülemlik benne, hiába is tagadja. Euforikus boldogságot okozott neki a gyilkolás, ahogy még most is, és ezt Saiker nagyon is jól tudja. Tudja, hogy könnyebb lenne engedni a vágynak, és erre játszik. Újra őrjöngő gyilkost készül belőle csinálni. Jól tudta ezt, mégse tehetett ellene semmit. Ha pedig elnyomta az élvezetet, csak a bűntudat maradt, amit cseppet sem volt könnyű elviselni, fárasztó, és nagyon nehéz.
     Chris is felállt, és a motorjához sétált. Felpattant rá, és gázt adott, minél messzebbre akart menni. Valahová, ahol nem érhetik utol a nyomasztó gondolatok, még ha tudta is, hogy ilyen hely nem létezik a Földön.